Városlista
2024. május 22, szerda - Júlia, Rita

Hírek

2020. November 23. 10:31, hétfő | Helyi
Forrás: Elek András igazgatási ügyintéző

Kotormán Norbert a 67. Vásárhelyi Őszi Tárlat fődíjasa

Kotormán Norbert a 67. Vásárhelyi Őszi Tárlat fődíjasa

214 alkotás kapott helyet az Alföldi Galéria termeiben

Rendhagyó módon, október első vasárnapja helyett az ősz végén, november 22-én nyílt volna meg Magyarország legnagyobb múltra visszatekintő kortárs képzőművészeti kiállítása, a 67. Vásárhelyi Őszi Tárlat, azonban a koronavírus-járvány korlátozásai miatt zárt ajtók mögé kényszerült az idei kiállítás.

Képiró Ágnes művészettörténész, a tárlat társkurátora bejelentette: a folyamatosság nem szakadt meg, ugyanis 154 művész 214 alkotása került a helyére az elmúlt hetekben ‑ Pogány Gábor címzetes kurátorral közös rendezésben ‑ a hódmezővásárhelyi Alföldi Galéria földszinti tereiben.

A kiállítás a muzeális intézmények látogathatóságának feloldását követően válik megtekinthetővé a kiállító művészek és a művészetkedvelő közönség számára, és egy későbbi időpontban rendezi meg a Tornyai János Múzeum a díjátadó ünnepséget. A 67. Vásárhelyi Őszi Tárlat fődíját, a Tornyai-plakettet a Hódmezővásárhelyen élő és alkotó Kotormán Norbert szobrászművész nyerte el, aki több, mint negyedszázada rendszeres kiállítója a tárlatoknak és számos kimagasló szakmai elismerést tudhat magáénak az elmúlt években – a tavaly megkapott Munkácsy-díja mellett az Őszi Tárlatokon is rendszeresen díjazták munkásságát. Kotormán Norbert Bögöly című munkája egy nagyon kortárs plasztika – mondta el a Képiró Ágnes kurátor. A fehér laminált akrilból készült, különlegesen kidolgozott, méretarányos ló ugyanis csupán a posztamense az állat ágyékán parazitaként megbúvó „csípős légynek” – erre utal a mű alcíme is: Parazita posztamentum. Az alkotás további egyediségét az adja, hogy a statikailag tökéletesen álló munka egy pontján a falhoz támaszkodik, így mélydomborműként is értelmezhető.

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Életműdíját a tárlatok hű és kimagasló kvalitású alkotójának, Tenk László festőművésznek ítélte a zsűri, míg Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város és a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) Rudnay Gyula Művészeti Ösztöndíját Kotomán Ábel szobrászművész érdemelte ki. Az MMA Képzőművészeti Tagozatának díját Sulyok Gabriella grafikusművész veheti át. Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Endre Béla mesterdíjában a vásárhelyi tárlaton először kiállító, a hazai képzőművészeti élet meghatározó egyénisége, Bukta Imre részesült, a Galyasi Miklós-díjat Ágnes von Uray festőművész kapja.

A Fiatal Festők Nívódíját Szabó Franciska festőművész érdemelte ki, Szurcsik József Munkácsy-díjas grafikus- és festőművészt, a Magyar Képzőművészeti Egyetem Grafika Tanszékének tanszékvezetőjét az Emberi Erőforrások Minisztériuma díjával ismerték el. Végh Júlia festőművész a MANK Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. díját, a hazai grafika doyenje, Gyulai Líviusz a Csongrád-Csanád Megyei Önkormányzat, Vető Orsolya Lia festőművész a Csongrád Megye Önkormányzataiért Alapítvány elismerésében részesül.

Papageorgiu Andrea festőművészt a Hód-Mezőgazda Zrt. díjával, Fekete László szobrászművészt a Dr. Horváth Ügyvédi Iroda díjával, Czene Márta festőművészt Kincses Pál vállalkozó díjával, míg Szabó Menyhért szobrászművészt az SV-2010 Kft. díjával jutalmazták. Munkajutalomban részesült Révész Anna festőművész (Bandula Kisvendéglő), Plank Antal szobrászművész (Vásárhelyi Róna Kft.), Sipos Boglárka grafikusművész (Hódagro Mezőgazdasági Zrt. és egyben a Rékassy Csaba nevét viselő különdíj), Nagy-György Ágnes keramikusművész (Daru Árpád vállalkozó) és Tayler Patrick Nicholas festőművész (Kurucz D. István festőművész Emlékére díj).

A kiállítás tervezett megnyitására megjelent, de csak a tárlat látogathatóságát követően megvásárolható, 148 oldalas, kétnyelvű katalógus előszavában Nátyi Róbert művészettörténész ekképpen fogalmaz: „Összegzésképpen az ez évi műegyüttes karakterében eltér a néhány évvel ezelőttiektől. Fokozatosan átalakul a kiállítások alkotóközössége is. Az évente megújuló hajtásokat hozó Vásárhelyi Őszi Tárlat idén is […] érdekfeszítő látlelet jelenkori képzőművészeti törekvéseinkről, ahol a kultúrakedvelő város jóvoltából esztendőszám adnak találkát képzőművészeink a feltörekvő fiataloktól a középgeneráció elismert, tekintélyes szereplőin és a szakma »kanonizált« nagyságain át.”

A 67. Vásárhelyi Őszi Tárlatot a járványi korlátozások feloldását követően, 2021. március 28-ig díjtalanul tekinthetik meg az érdeklődők a hódmezővásárhelyi Alföldi Galériában.

A 67. VÁSÁRHELYI ŐSZI TÁRLAT DÍJAZOTTJAI

  • Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város fődíja és a Tornyai-plakett

Kotormán Norbert szobrászművész

  • Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Életműdíja

Tenk László festőművész

  • Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város és a Magyar Művészeti Akadémia Rudnay Gyula Művészeti Ösztöndíja

Kotormán Ábel szobrászművész

  • Magyar Művészeti Akadémia Képzőművészeti Tagozatának díja

Sulyok Gabriella grafikusművész

  • Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Endre Béla mesterdíja

Bukta Imre festőművész

  • Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Galyasi Miklós nívódíja

Ágnes von Uray festőművész

  • Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Fiatal Festők Nívódíja

Szabó Franciska festőművész

  • Emberi Erőforrások Minisztériuma díja

Szurcsik József festő- és grafikusművész

  • MANK Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. díja

Végh Júlia festőművész

  • Csongrád-Csanád Megyei Önkormányzat díja

Gyulai Líviusz grafikusművész

  • Csongrád Megye Önkormányzataiért Alapítvány díja

Vető Orsolya Lia festőművész

  • Dr. Horváth Ügyvédi Iroda díja

Fekete László szobrászművész

  • Hód-Mezőgazda Zrt. díja

Papageorgiu Andrea festőművész

  • Kincses Pál vállalkozó díja

Czene Márta festőművész

  • SV-2010 Kft. díja

Szabó Menyhért szobrászművész

  • Bandula Kisvendéglő munkajutalma

Révész Anna festőművész

  • Hódagro Mezőgazdasági Zrt. munkajutalma

Sipos Boglárka grafikusművész

  • Vásárhelyi Róna Kft. munkajutalma

Plank Antal szobrászművész

  • Kurucz D. István festőművész Emlékére díj

Tayler Patrick Nicholas festőművész

  • Daru Árpád vállalkozó munkajutalma

Nagy-György Ágnes keramikusművész

  • Rékassy Csaba Különdíj

Sipos Boglárka grafikusművész

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 22. 18:30, szerda | Sport

Bucsi a Red Bull Ringen győzelemmel zárt

A Red Bull Ringen folytatódott a 2024-es versenyszezon az MNASZ Autós Gyorsasági Szakágának versenyzői, köztük Bucsi Attila és Berta Benjámin számára.

2024. Május 22. 15:48, szerda | Sport

Budapesten lesz a BL döntő 2026-ban

Budapesten a Puskás Arénában rendezik a labdarúgó Bajnokok Ligája 2026-os döntőjét az európai szövetség (UEFA) végrehajtó bizottságának szerdai döntése értelmében.

2024. Május 22. 14:03, szerda | Belföld

Robbanás történt Tapolcán, egy társasházi lakásban, az épületet kiürítették

Gázrobbanás történt szerda délelőtt egy tapolcai lakásban. Egy embert kórházba vittek, az épületet, az úgynevezett Y-házak egyikét, kiürítették - tájékoztatta a Veszprém Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtószóvivője a

2024. Május 22. 14:01, szerda | Belföld

Már nyomtatják a szavazólapokat