Hírek
2019. Szeptember 11. 09:24, szerda |
Helyi
Forrás: Arany-Tóth Attila közönségkapcsolati munkatárs Emlékpont
Kötet a vidék rendjének megbélyegzett fenntartóiról
Csendőrsorosok 1945 után
Jövőre lesz 75 éve, hogy a csendőrség intézményét 1945-ben kormányrendelettel szüntette meg dálnoki Miklós Béla ideiglenes kormánya. A rendvédelmi testületet 1881-ben francia mintára hozták létre a vidék közbiztonságának garantálására, s a csendőrség Európa számos országában ma is működik. A feloszlatott magyarországi testület tagjainak sorsáról írt könyvet az Emlékpont történésze, Vincze Gábor, akinek kötetét szeptember 12-én, csütörtök délután ismerhetik meg az érdeklődők a vásárhelyi közgyűjtemény könyvbemutatóján.
A csendőrök felügyeletét a belügyminisztérium és a hadügyminisztérium együttesen látta el, s munkájuk során a vidéki települések lakóival rendszeres kapcsolatot tartva segítették a bűnmegelőzést és egyben az elkövetett cselekmények felderítését, amelynek eredményessége elérte a kilencven százalékot.
A szerző az egykori csendőrök sorsát az állambiztonsági és népbírósági iratok tükrében vizsgálva megállapította: Kádár Jánosnak a hatvanas évek elején tett kijelentése, amely szerint „aki nincs ellenünk, az velünk van”, az a volt csendőrökre nem vonatkozott, nagy többségüket életük végéig figyeltették az állambiztonsági szervek.

A szeptember 12-én 17 órakor kezdődő könyvbemutatón Vincze Gáborral Gál József, a Szegedi Tudományegyetem doktorandusza beszélget.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi
Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben
A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.
