Városlista
2025. december 7, vasárnap - Ambrus

Hírek

2019. November 06. 14:43, szerda | Helyi
Forrás: MÁV Magyar Államvasutak Zrt. KOMMUNIKÁCIÓS IGAZGATÓSÁG

Komolyzenei minikoncertek a Nyugati, Keleti és Déli pályaudvaron

Komolyzenei minikoncertek a Nyugati, Keleti és Déli pályaudvaron

Novembertől májusig havi 2 alkalommal zenébe öltözteti a Nyugati, Keleti, Déli pályaudvart a MÁV Szimfonikus Zenekar, az Emberi Erőforrások Minisztériumának „Forrás a zenének, feladat a zenésznek” programjának részeként.

Az együttes művészei kamaraformációkat alkotva szólaltatnak meg klasszikus zenei műveket. A közönség találkozhat majd kürtkvartettel, fa- és révfúvós ötössel és vonósnégyessel is a több mint fél évet felölelő időszak alatt. A minikoncertek 20 perc hosszúak, a zenei programok többféle tematikához igazodnak, nemcsak a komolyzene különböző korszakait mutatva be, hanem az aktualitásokra is figyelve, így például az adventi időszakban az ünnepkörhöz kötődő legszebb alkotások csendülnek majd fel.

A koncertek november 6-tól kéthetente, szerdánként a Nyugati pályaudvaron 15:30-tól az összesítő utastájékoztató kijelző alatt a peronok elején, 16:30-tól, a Déli pályaudvaron az utasváró üvegcsarnokban, 17:30-tól pedig a Keleti pályaudvaron a Lotz csarnokban hallhatók.

Ezek érdekelhetnek még

2025. December 06. 08:51, szombat | Sport

Vb-2026 - Újonccal is azonos csoportba került a címvédő argentin csapat

A címvédő argentin válogatott az osztrák, az algériai és az újonc jordán együttessel került azonos csoportba a 2026-os labdarúgó-világbajnokság Washingtonban rendezett pénteki sorsolásán.

2025. December 06. 08:51, szombat | Belföld

Maruzsa Zoltán: januártól átlagosan tíz százalékkal emelkedik a pedagógusok bére

Januártól átlagosan tíz százalékkal emelkedik a pedagógusok bére - közölte a Belügyminisztérium köznevelési államtitkára pénteken Facebook-oldalán.

2025. December 06. 08:50, szombat | Sport

Kós Hubert győzött 100 méteres hátúszásban a US Openen

Kós Hubert nyerte a 100 méteres hátúszás pénteki döntőjét a texasi Austinban zajló US Openen.