A megnyitó után beszélgetés következett a kiállítás létrehozóival. Az eseményről a közmédia élő, egyenes tudósításban számolt be.

A nemzetközi multimédiás kiállítást megnyitva a miniszteri biztos rámutatott: az első világháború, amelyet a régiek a nagy háborúként emlegettek, nemcsak Hódmezővásárhelyt, hanem az egész országot is kivéreztette. Grezsa István kijelentette: minden magyar katonasírt rendbe kell hozni, bárhol is nyugodjanak a hősök a világban.

A megnyitón megjelenteket üdvözölve Miklós Péter, az Emlékpont igazgatója emlékeztetett: a tavalyi, Fronthétköznapok címet viselő kiállítás a háború mindennapjait tárta a szemlélők elé, addig a mostani tárlat a katonák szenvedését mutatja be abban a városban és régióban, amely lélekszámának arányához képest jóval több katona életével járult a világégés véráldozataihoz.

Zakar Péter professzor kiemelte: a magyar hadifoglyokra –akár a nagy menetelés alatt, akár a táborokban – éhezés, járványok vártak és sorsukat nehezítette a ruházati ellátásuk hiányossága is, valamint ezeken túl pszichés megterhelés gyötörte a gyakran a frontvonalak közelében dolgoztatott katonákat. A professzor hozzátette: a hadifoglyok halandósága a legnagyobb Szerbiában volt, ahol az arány megközelítette a harminc százalékot.

A kiállítás megnyitóját követően az Emlékpont konferenciatermében a kiállítást létrehozó Margittai Gáborral, valamint alkotótársával, Major Anitával beszélgetett az Emlékpont történésze, Nagy Gyöngyi. Az alkotók elmondták: politikai és történelmi pletykákra fogékony érdeklődésük terébe véletlenül került egy szicíliai utazás során az osztrák és magyar katonák története. Többször visszautazva a szigetre, s számos országban levéltári kutatásokat folytatva tárták fel a háború első szakaszában fogságba esett, a korábban a monarchia seregében szolgált nyolcvanötezer hadifogoly története, akiket a Balkán kétezer magas hegyei között, erőltetett menetben hajtottak Valona kikötőjéig, ahová végül mindössze huszonnégyezren érkezhettek meg.

A foglyok létszáma a szigeten – a mostoha körülmények, az elégtelen ellátás és a köztük kitört kolerajárvány következtében – rövidesen tizenhatezerre csökkent. Az egykori börtönszigeten eltöltött évek után az itáliai haderő talált a katonákra, akiknek egy részére aknásított területek mentesítése, vagy az idegenlégió várt, s mindössze hat-hétezren térhettek haza – és túlélési esélyüket meghatározta nemzetiségi hovatartozásuk.

Margittai Gábor előadásában rámutatott: a monarchia hadereje nem vette komolyan a szerbiai katonai erőket, nem volt képes béke üzemmódból hadi üzemmódra kapcsolni és a fényes báltermek csinos katonatisztjeinek tudása kevésnek bizonyult a partizán-harcmodort alkalmazó szerbekkel szemben. A kiállítás létrehozója beszámolt arról is, hogy a különböző országok történészeivel folytatott megbeszélések egy részén a partnerek saját országaik mundérját védve a hagyományos álláspontokat képviselték, addig találkoztak kutatók fiatalabb generációjával, akik a történelmi tényeket önmagukban, a tényeknek és a dokumentumoknak megfelelően igyekeztek szemlélni.