Városlista
2025. augusztus 3, vasárnap - Hermina

Hírek

2020. Április 06. 10:49, hétfő | Helyi
Forrás: A Csongrád Megyei Kormányhivatal Sajtószolgálata

Kitüntetést kapott dr. Szegény Judit járási hivatalvezető-helyettes

Kitüntetést kapott dr. Szegény Judit járási hivatalvezető-helyettes

Juhász Tünde kormánymegbízott javaslatára Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter több mint egy évtizedes közszolgálatban végzett munkájáért

Miniszteri Elismerő Oklevélben részesítette a Hódmezővásárhelyi Járási Hivatal hivatalvezető-helyettesét.

Szegény Judit közigazgatási pályáját a jogi egyetem elvégzése után Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalában jogi előadóként kezdte, majd a Csongrád Megyei Kormányhivatal állományába került. 2015. óta a Hódmezővásárhelyi Járási Hivatal hivatalvezető-helyettese.


Munkája iránti elhivatottságának alapja a járási hivatal szolgáltató képességének javítása. Ismeri és átlátja a szervezet szakmai tevékenységét. Munkája során a középpontban az ügyfélközpontúság és a szolgáltatások minél magasabb színvonalon történő 21. századi szintű ellátása áll.


Aktívan részt vesz a területi közigazgatást érintő szakmai egyeztetéseken, emellett pedig az irányítása alá tartozó dolgozók kiegyensúlyozottsága, magabiztos kiállása is szívügye.


Szakmai tapasztalatát, emberi jellemvonásait vezetői, kollégái, szakmai partnerei elismerik, tisztelik és hozzáértő vezetőként tekintenek rá.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Július 24. 07:25, csütörtök | Helyi

95 907-en nyertek felvételt a magyar felsőoktatásba

Az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije az idei, 95 907-en nyertek felvételt a sikeres, megújult magyar felsőoktatásba

2025. Augusztus 03. 08:57, vasárnap | Sport

Magyar Nagydíj - Meglepetésre Leclerc-é az első rajtkocka

Meglepetésre Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője szerezte meg az első rajtkockát a 40. Forma-1-es Magyar Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat az élről.

2025. Augusztus 03. 08:56, vasárnap | Belföld

Orbán Viktor: nem vállalom azt a felelősséget, hogy akár csak egyetlen fiatal is meghaljon Ukrajnáért

Azt a felelősséget, hogy akár csak egyetlen fiatal is meghaljon Ukrajnáért, nem szeretném vállalni, és nem is fogom – jelentette ki a miniszterelnök szombaton Esztergomban az MCC Feszten.

2025. Augusztus 03. 08:55, vasárnap | Belföld

Duna House: az Otthon Start program megmozgatja az ingatlan- és hitelpiacot is

A nyári hónapokra jellemző, visszafogottabb aktivitással telt a július a hazai ingatlanpiacon, az Otthon Start program hatása viszont gyorsan meglátszott az érdeklődések növekedésében - közölte a Duna House pénteken.