Hírek
2016. Január 18. 09:11, hétfő |
Sport
Forrás: Hajósi Miklós
Kiszakadt futómű és értékes tesztkilométerek

Csomós Miklós és Nagy Attila a Szilveszter Rallye-n immáron a második alkalommal állította csatasorba a vadonat új Renault Twingo R2-t.
A hungaroringi viadal nem úgy alakult a Full-Gas MSE kettőse számára, ahogy azt előzetesen eltervezték, mert már a verseny első napját követően szuper ralizni kényszerültek.
Csomós Miklós:
Sajnos már az első, esti szakaszon balesetet szenvedtünk. Én hibáztam, de volt előzménye a dolognak. Utolértem az előttem rajtoló versenytársunkat, aki a sötétben és a nagy ködben nem vett minket észre. Beszorultunk mögé és persze ilyenkor bent az autóban az ember nagyon ideges és mindenképen előzni akar. Ez történt velem is. Magával ragadott a hév és előzés közben ráhúztam egy padkára az autót, ami azonnal kiszakította a futóművet.
Másnap - hála a szervizcsapat áldozatos munkájának - a második körtől szuper ralival visszaálltunk a versenybe, hogy szokjuk, tapasztaljuk az autót. Igyekeztünk felvenni a kesztyűt a kategória elejével, ami ez alkalommal nem sikerült maradéktalanul, de a hibám után még teljesítettünk 26 gyorsasági kilométert, így ennyivel is közelebb kerültünk az új autóhoz.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 18. 08:05, hétfő | Sport
Labdarúgó NB I - A Győr hét gólt szerezve nyert az MTK otthonában
A Konferencia-ligában a főtábláért küzdő Győr 7-2-re nyert az MTK Budapest otthonában a labdarúgó Fizz Liga negyedik fordulójának második vasárnapi mérkőzésén.
2025. Augusztus 18. 08:04, hétfő | Sport
Osztrák Nagydíj - Marc Márquez sorozatban hatodszor győzött
Marc Márquez sorozatban hatodszor győzött a gyorsaságimotoros-világbajnokságban: az Osztrák Nagydíj vasárnapi megnyerése után így már 142 pontos előnnyel vezet az elitkategóriának számító Moto GP-ben.
2025. Augusztus 17. 08:41, vasárnap | Sport
A Puskás Akadémia legyőzte a BL-selejtezőre készülő Ferencvárost
A Puskás Akadémia 2-1-re nyert a címvédő Ferencváros otthonában a labdarúgó Fizz Liga negyedik fordulójának szombat esti rangadóján.