Hírek
2024. Április 16. 13:09, kedd |
Életmód
Forrás: MTI
Kimagasló a településfásítási program iránti érdeklődés
Kimagasló volt az érdeklődés idén a településfásítási program iránt, háromszoros volt az igénye a pályázóknak - közölte az Agrárminisztérium helyettes államtitkára kedden a somogyi Iharoson.
Felkai Beáta Olga felidézte, hogy a trianoni döntés után Magyarország elveszítette erdőterületeinek nagy részét, de az elmúlt száz évben zajló fásítási programok révén mára sikerült az akkori fával borított területek nagyságát megduplázni.
Az Agárminisztérium 2019-ben kezdeményezte, hogy 2030-ra az ország területének 27 százaléka legyen erdős, fás terület. Az országfásítás egyik ága a településfásítás, amely 2020-ban indult el - emlékeztetett a helyettes államtitkár.
Kifejtette, hogy a program keretében a tízezer lakosúnál kisebb települések igényelhetnek 10-30 sorfát 13 fafajból, évente tízezer darab sorfát tudnak biztosítani. Idén a legaktívabb Somogy vármegye volt, ahol 48 település pályázott sikerrel, így közel ezer fa érkezik vagy már érkezett a vármegyébe.
Iharos 30 fát kapott, a település nevéből eredően korai és hegyi juhart ültethetnek el - jelezte a helyettes államtitkár.
Horváth Győző polgármester (Fidesz-KDNP) arról beszélt, hogy még 2017-ben a valamikori magyar nemesi családok emlékére 36 fát ültettek el a néhai Inkey család - évtizedekkel ezelőtt lebontott - kastélyának hét és fél hektáros parkjában. Később a közmunkaprogram keretében is gyarapították az ősfás park faállományát, ahova most is kerül az új facsemetékből, de egy részük a település központjának további zöldítését szolgálja majd.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 06. 14:00, hétfő | Életmód
Steinbach József: van bátorítás, igazi isteni bátorítás
A feltámadás örömüzenete az, hogy van bátorítás, nem is akármilyen bátorítás, isteni bátorítás - jelentette ki a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke húsvétvasárnapi igehirdetésén, Balatonalmádiban.
2026. Április 06. 13:00, hétfő | Életmód
Erdő Péter: húsvét az egész életünket mássá teszi
Húsvét az egész életünket mássá teszi, segít, hogy boldogok legyünk. A mi feladatunk pedig az, hogy elmondjuk ezt a titkot a világnak - hangsúlyozta Erdő Péter húsvétkor.
2026. Április 05. 12:00, vasárnap | Életmód
Megérkezett a magyar piacra a BAIC kínai autómárka
Megérkezett a magyar piacra a BAIC autómárka, a kínai autóipar egyik meghatározó szereplőjének modelljeit áprilisban kezdik forgalmazni Magyarországon
2026. Április 04. 14:00, szombat | Életmód
Agrometeorológia: optimálisan fejlődhetnek az őszi vetések, de fagy veszélyezteti a gyümölcsfákat
Az őszi vetések többnyire optimálisan fejlődhetnek a megázott talajban, de a szokásosnál korábban virágzó gyümölcsfákat a fagy veszélyezteti - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.
