Városlista
2025. július 11, péntek - Nóra, Lili

Hírek

2022. Október 24. 10:58, hétfő | Helyi
Forrás: Nagy Benjámin sajtóreferens

Kikapott a Kosársuli Sopronban

Kikapott a Kosársuli Sopronban

Két győzelem után zsinórban a második bajnoki mérkőzését veszítette el a Bodrogi Bau Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjában. Slobodan Kalinic együttese Sopronban, a SMAFC vendégeként maradt alul.

A Dunaharasztiban elszenvedett vereséget követően, múlt hétvégén a Hepp Kupában javított a Kosársuli, hiszen a Békés csapatát búcsúztatva sikerült továbbjutni a következő fordulóba. A soproniak is felemás hangulatban készülhettek a találkozóra, hiszen a Pénzügyőr ellen számukra is megszakadt a szezon eleji veretlenségi sorozat, így mindkét együttes a javítás reményében lépett pályára.

Remekül kezdett a teljes kerettel kiálló Kosársuli, Bálint kettese után Pavlovic és Varga Ákos is elsüllyesztett egy-egy triplát, így a 3. percben már 1-8 állt az eredményjelzőn. A negyed közepére visszazárkózott ugyan kissé a Sopron (9-11), de a 6. percben Kelemen hármasa újabb rohamot indított, és 10-2-es szériával tízre nőtt a különbség (11-21), az előnyből pedig a negyed végére is maradt (19-24).

A második játékrész legelején is folytatódott a jó támadójáték, a Sopron pedig nem találta a kellően agresszív védekezést, valamint a dobóformát. Ennek ellenére a Kosársulinál jelentkezett több pontatlanság, és hiába kért időt a 15. percben Slobodan Kalinic, a hibasorozatot Csátaljay vezetésével kegyetlenül megbüntették a soproniak: négy perc alatt 23-29-ről 37-29-re fordítottak. Varga Ákos büntetői törték meg a jeget, majd Pavlovic egy és Varga Zalán három triplája gondoskodott arról, hogy a nagyszünetre visszazárkózzon a Kosársuli. Ez eredményben meccsnullt jelentett, 43-43-nál vonultak pihenőre a csapatok.

A harmadik negyed elején ismét visszavette a vezetést a vásárhelyi csapat, de a szoros állásból a SMAFC tudott váltani. Védekezésben feljavultak a hazaiak, és lepattanózásban, valamint a betörésekben és a közeli dobásokban is a vendégek fölé nőttek. Csátaljay, majd Lakatos, Csendes és Kovács kosara hat pontra hízlalta az előnyüket (58-52, 27. perc), és hiába kereste az ellenszert a Kosársuli, szinte kizárólag büntetőzésből szerzett pontokat a csapat.

Az utolsó negyed 60-53-as soproni vezetéssel indult, és sajnos a védekezésen nem sikerült javítani, így tovább nőtt a különbség - a 32. percben tizeneggyel, 67-56-ra mentek a hazaiak, és úgy tűnt, eldőlt a meccs. Innen viszont Varga Ákos, Borbáth és Pavlovic kosaraival 7-0-s rohammal jött ismét közel a Kosársuli (67-63), nyílttá téve az utolsó perceket. Varga Zalán tripláját követően az egylabdás különbség reménye is felcsillant, ám Schöll remeklése, majd Varga Ákos technikai foultja és az ebből fakadó három hazai büntető eldöntötte a dolgokat. A végén még kozmetikázni is tudott a Sopron az eredményen, így 85-72-re győzött és megerősítette a helyét a tabella élmezőnyében, míg a Kosársuli visszacsúszott a hetedik helyre.

NB I/B Zöld csoport, 4. forduló:

SMAFC 1860 Soproni Egyetem-Bodrogi Bau Vásárhelyi Kosársuli 85-72 (19-24, 24-19, 17-10, 25-19)

Sopron, Krasznai Ferenc Egyetemi Sportcsarnok. Vezette: Szalai, Esztergályos, dr. Magyari

SMAFC: Csendes 14/3, Csátaljay 23/6, Soós 9/3, Kovács 9, Schöll 14
Cserék: Lakatos 8, Bakk 8, Heiszenberger -, Hencz -
Vezetőedző: Farkas Dávid


Kosársuli: Pavlovic 8/6, Borbáth 8/3, Varga Á. 20/6, Bálint 3, Varga Z. 18/12
Cserék: Bodócsi 6, Kelemen 6/3, Pinnyey 3/3, Kass -, Karsai -, Knyur -
Vezetőedző: Slobodan Kalinic


Slobodan Kalinic: "Gratulálok a Sopronnak a győzelemhez, minden jót kívánok nekik a szezonra. A második félidőben védekezésünk nem volt megfelelő, ennek köszönhető mai vereségünk."

Az U20-as csapatnak remek utolsó negyeddel jött össze a siker: 50-50-ről indult a záró tíz perc, végül 74-60-ra a Kosársuli nyert. Bodócsi és Borbáth 17, Knyur 14 pontig jutott.

Folytatás október 28-án, pénteken hazai pályán a Pénzügyőr ellen.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Július 11. 09:13, péntek | Életmód

Sziget - Éjszakai jegyet vezettek be az idei fesztiválra

Kedvezményes éjszakai jegyet vezettek be az idei Sziget fesztiválra, amivel megújult és új helyszíneken rendezendő programok is látogathatóak - közölték a szervezők az MTI-vel csütörtökön.

2025. Július 11. 09:12, péntek | Belföld

A Mondeléz átadta legnagyobb közép-kelet-európai napelemparkját Székesfehérváron

A Mondeléz International csütörtökön hivatalosan is átadta új napelemparkját székesfehérvári gyárának területén: a 2,3 millió dolláros beruházásból a cégcsoport legnagyobb közép-kelet-európai napelemparkja jött létre.

2025. Július 11. 09:11, péntek | Belföld

Agrometeorológia: országszerte mérséklődött az aszály, nagy területen meg is szűnt

A hét első felében hullott csapadék nyomán az aszály országszerte mérséklődött, nagy területen meg is szűnt, felfrissült a vegetáció - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.

2025. Július 11. 09:10, péntek | Bulvár

Befejeződött a Magyar Nemzeti Bank aranytartalékának ellenőrzése

Befejeződött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) aranytartalékának ellenőrzése; a Magyarországon őrzött 94,73 tonna aranytartalék kifogástalan állapotban van - közölte az MNB csütörtökön a Facebook oldalán.