Hírek
2011. December 08. 14:32, csütörtök |
Külföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség
Kezdetét veszi az EU csúcs - szétrobbanhat az euró?

Ma veszi kezdetét hivatalosan az európai uniós csúcstalálkozó.
Amelytől ismét nagy áttörést várnak a befektetők, s optimizmussal tekintenek a jövőbe azzal a reménnyel, hogy „na talán majd most sikerül bejelenteni a tuti tervet az eurozóna megmentésére“.
Japán napilapok arról cikkeztek tegnap, hogy a G20-ak 600 milliárd dollár plusz forrást nyújthatnak a Nemzetközi Valutaalapnak, a bajba került euróövezeti tagállamok megsegítésére. A híreszteléseket azonban a kanadai pénzügyminiszter, Jim Flaherty cáfolta.
Az, hogy milyen tervekkel rukkolnak elő az uniós vezetők, még nem teljesen tiszta, csak szóbeszédekből lehet következtetni bizonyos irányvonalakra.
Az uniós alapszerződések módosítását indítványozza a német-francia duó, jóllehet ilyen horderejű változtatás nem megy egyik napról a másikra, átfutási ideje legalább 3-4 hónap. Volt arról szó, hogy az ESM-et, amely 2013-ban startolt volna, 2012 közepén – vagyis előbb – induljon, amely növelné a kimerülő EFSF hitelezési kapacitását. Németország azonban nem támogatta ezt, minthogy azt sem, hogy eurokötvényeket vezessenek be, noha ő maga is elismerte, hogy a fiskális unió felé kell határozottabb lépéseket megtenni. Az szinte nyilvánvalóvá vált, hogy az uniós pénzalapok feltőkésítése teljes önerőből, vagyis a tagállamok költségvetésének rovására semmiképpen sem történhet, hiszen a most még stabilabbnak mutatkozó centrum országok adóskockázati besorolása is veszélybe kerülne, nem beszélve arról, hogy évekre előre a német adófizetők semmiféle felelősséget, kezességet nem szívesen vállalnak a megroggyant adóspozícióban lévő perifériáért - írják a Quaestor elemzői. Az valóban nem vezetne előbbre, hiszen a periférián nem lenne kényszer a költségvetési irányszámok tartása. Az euroövezet finanszírozásába a Fed és az amerikaiak biztosan nem szállnak be, Kína és a többi BRIC ország csak kereskedelmi alkuk árán lenne hajlandó, de jobb szeretnék diverzifikálni a rizikót, például egy eurokötvény formájú befektetéssel, amelyet a németek elleneznek.
Az EKB jelen pillanatban is az egyetlen olyan uniós intézmény, amely aktív szereplője a válságkezelésnek. A kötvényvásárlásai segítenek lenyomni a hosszú hozamokat, a kamatvágás csökkenti a finanszírozási terheket, olcsóbbá teszi a hiteleket, támogatja a gazdasági növekedést, amely fontos ahhoz, hogy a GDP-arányos hiánycélok teljesüljenek, s a vergődő országok mihamarabb eleget tudjanak tenni fizetési kötelezettségeiknek. Az ECB-nek eddig sikerült sterilizálnia a kötvényvásárlásokat, ami azt jelenti, hogy nem növelte a pénzkínálatot különösebben, hiszen a betétgyűjtő tenderein többnyire sikerült neki a kívánt pénzmennyiséget lekötni.
Közben Franciaország európai ügyekben illetékes minisztere szerint súlyos a helyzet, fennáll a veszélye annak, hogy 'szétrobban az euró, és felbomlik' az Unió. Ha megtörténne, 'nemcsak az EU, Franciaország, hanem az egész világ számára katasztrofális lenne. Az illetékes miniszter bírálta a hitelminősítő intézeteket. Mint mondta, korábban csak gazdasági és pénzügyi normák alapján ítéltek, most politikaiak alapján. Mint ismert a Standard & Poor’s tegnap az egész Európai Uniót negatív felülvizsgálat alá vette. Közölte, ha egy vagy több uniós tagállam besorolását rontják, akkor az egész EU besorolása csorbát szenvedhet, s utalt arra, hogy az eurozóna nagyobb bankjainak minősítése kockán forog.
OrientPress Hírügynökség
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 31. 08:10, szombat | Külföld
Duna Napok - Színes programkínálattal kezdődött el a 11. Duna Napok Torockón
Színes programkínálattal, kiállítással, kézművesvásárral és kiadós koncertprogrammal kezdődött el pénteken a 11. Duna Napok az erdélyi Torockón.
2025. Május 29. 05:00, csütörtök | Külföld
Ukrajnai háború - Donald Trump nem támogat új szankciókat Oroszország ellen abban az esetben, ha sikerül közel kerülni egy megállapodá
Donald Trump nem támogat új szankciókat Oroszország ellen abban az esetben, ha sikerül közel kerülni egy megállapodáshoz a harcok lezárásáról - erről az amerikai elnök szerdán beszélt újságírók előtt.
2025. Május 28. 20:03, szerda | Külföld
Továbbra is ömlik a víz a parajdi sóbányába, megyei válságstáb alakult a turizmus megmentésére
Továbbra is ömlik a megduzzadt Korond-patak vize a parajdi sóbányába, és szerdán várhatóan a létesítmény turisták által látogatható részét is eléri.
2025. Május 28. 17:25, szerda | Külföld
Súlyosan megsebesített egy medve egy nőt Szlovéniában
Barnamedve támadt rá egy nőre, és súlyosan megsebesítette Szlovéniában, a fővárostól, Ljubljanától mintegy tíz kilométerre délkeletre fekvő Skofljica külvárosában, egy erdőszélen - közölte szerdán a ljubljanai rendőrség.