Hírek
2019. Július 03. 09:14, szerda |
Helyi
Forrás: A Csongrád Megyei Kormányhivatal Sajtószolgálata
Kettőszázezer forint családalapítási támogatás kormányzati tisztviselőknek
Családalapítási támogatásként 200 ezer forintot kapnak a kormányzati tisztviselők, ha gyermekük születik vagy örökbe fogadnak.
Katalinnak és Andrásnak, a Szegedi Járási Hivatal munkatársainak három hónappal ezelőtt kisfiuk, Lehel érkezésével bővült a családjuk.
Kettőszázezer forint vissza nem térítendő családalapítási támogatással segíti a kormány a gyermek születésekor a kormányzati tisztviselőket, akik idén tavasztól igényelhetik a juttatást.
- A támogatás minden született és örökbe fogadott gyermek után jár, illetve ha a kormányzati tisztviselők egy párt alkotnak, akkor természetesen 200-200 ezer forint az ajándék – mondta Juhász Tünde kormánymegbízott Szegeden, Lippai Katalin és Varga András otthonában. A Szegedi Járási Hivatal munkatársainak három hónappal ezelőtt született meg harmadik gyermekük, Lehel. Ebből az alkalomból köszöntötte a kormánymegbízott a családot, és a támogatás mellett babatakaróval ajándékozta meg őket.
- Mindenképpen a gyerekekre fordítjuk a támogatást – jegyezte meg Varga András, az édesapa. Hozzátette, korábban a CSOK segítségével sikerült lakáshoz jutniuk. A jelenlegi családtámogatási program lehetőségeit figyelembe véve, a család nem tartja elképzelhetetlennek, hogy vállaljanak egy negyedik gyermeket is.
Az elmúlt pár hónapban a Csongrád Megyei Kormányhivatal, illetve a járási hivatalok munkatársainak családjaiban összesen 13 újszülött jött a világra. Az idén pedig még 16 gyermek várható, akiknek családja szintén igényelheti a 200 ezer forintos támogatást.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 05. 07:38, péntek | Bulvár
37 milliárdos faluépítésbe kezd a magyar kormány Azerbajdzsánban
2025. December 05. 07:37, péntek | Sport
Labdarúgó NB I - Nyert a Ferencváros Kisvárdán, ezzel az élre állt
A címvédő Ferencváros egygólos győzelmet aratott Kisvárdán a labdarúgó Fizz Liga 5. fordulójából elhalasztott és csütörtökön pótolt mérkőzésen, ezzel az élre állt a tabellán.
2025. December 05. 07:36, péntek | Életmód
A mecseki Zengőn álló építmény lett az Év kilátója 2025-ben
A magyar turisták szavazatai alapján dőlt el, hogy a Mecsek-hegység legmagasabb hegyén álló, az arról elnevezett építmény lett az Év kilátója pályázat győztese
2025. December 05. 07:35, péntek | Külföld
Donald Trump nagyon jónak minősítette megbízottjai és Vlagyimir Putyin moszkvai találkozóját
Donald Trump amerikai elnök nagyon jónak minősítette megbízottjai és Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden Moszkvában tartott találkozóját.
