Hírek
2015. November 11. 17:52, szerda |
Helyi sport
Forrás: Martonosi János-sajtófőnök
Kétszer is otthon a Kosársuli
Néhány napon belül kétszer lép fel hazai pályán a Vásárhelyi Kosársuli NBI B csoportos kosárlabda csapata.
A bajnokságban pénteken a Kecskemét, míg a Hepp Ferenc Emlékkupában jövő kedden a Baja lesz az ellenfél.

A kék-sárgák először a KTE Duna Aszfalt ellen játszanak. A két együttes egyaránt 1-3-as mérleggel áll a tabellán, a kilencedik helyen álló Vas Péterék egy hellyel előzik meg pénteki ellenfelüket. Ettől függetlenül a kecskemétiek igen jó játékerőt képviselnek, amit a múlt heti, jelenlegi listavezető Békés elleni mindössze egy pontos vereségük is jelez. Akkor Keller, Kovács és Jakab villogott leginkább a fiatal gárda tagjai közül.
Nincse könnyű helyzetben dr. Elek András, akinek fiai egyszer tudtak diadalmaskodni az eddigi négy összecsapásukból. Igaz akkor a jelenleg még csak Vásárhelyen kikapó, tavalyi bajnoki ezüstérmes Debrecent sikerült legyőzniük. Legutóbb viszont Tiszaújvárosban nem termett túl sok babér nekik. Ha azonban Varga Dánieléknek sikerül a DEAC ellenihez hasonló produkciót nyújtani, akkor javíthatnak győzelem-vereség arányukon, és megkezdhetik a felzárkózást az élbolyhoz.
A jövő keddi, Hepp-kupa rangadón sem lesz egyszerű helyzetben a hódmezővásárhelyi alakulat. A Hódtói Sportcsarnokba érkező Baja a nyugati tabella negyedik helyén áll, igaz a Vasas ellen legutóbb súlyos vereséget szenvedtek. A mérkőzésen Ágfalvira, Délityre, és az eddigiekben nem túl nagy formát mutató, de bármikor 20 pontos teljesítményre képes Mándityra kell majd figyelni a rivális soraiból.
A Kosársuli-Kecskemét bajnoki november 13-án pénteken 18 órakor, míg a Baja elleni Hepp-kupa ütközet 2015 november 17-én 18 órakor kezdődik a Hódtói Sportcsarnokban.
A szurkolóknak a belépés a csapat szponzorának, az MMBF Földgáztároló Zrt-nek, az MFB Csoport tagjának köszönhetően továbbra is ingyenes.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 16. 15:00, hétfő | Kék hírek
Nagy fogás
Hajnali akcióban csaptak le a hatvani nyomozók két lőrinci dílerre a DELTA Program keretében.
2026. Március 16. 13:00, hétfő | Sport
Premier League - Szoboszlai újabb szabadrúgásgólt lőtt, de pontokat vesztett a Liverpool
2026. Március 16. 12:00, hétfő | Külföld
Március 15. - Nicusor Dan: ez jó alkalom arra, hogy értékeljük a romániai magyarok hozzájárulását nemzetünk fejlődéséhez
Nicusor Dan államfő és Ilie Bolojan miniszterelnök is köszöntötte a romániai magyarokat a nemzeti ünnep alkalmából.
2026. Március 16. 10:00, hétfő | Sport
Kínai Nagydíj - Újabb kettős Mercedes-siker, Antonelli nyert Sanghajban
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes olasz versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Kínai Nagydíjat, amely az ausztráliai idénynyitóhoz hasonlóan kettős Mercedes-sikerrel zárult.
