Hírek
2018. Június 13. 15:41, szerda |
Helyi
Forrás: Arany-Tóth Attila közönségkapcsolati munkatárs Emlékpont
Kétnapos néptáncgála a BFMK-ban
A hétvégén több mint százhúsz fiatal táncos lepi el a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ színpadát.
Június 16-án és 17-én 17 órai kezdettel rendezi a vásárhelyi kultúrközpont hagyományos Bóbita-estjét, azaz gyermektánc-csoportjainak bemutató műsorát – ismertette keddi sajtótájékoztatóján Varga Anikó, a BFMK intézményvezetője.
A művelődési központ égisze alatt Tápai Lászlóné szakmai vezetésével hat csoportban ismerkednek a kisgyermekek a néptánc alapjaival és a néphagyományokkal, illetve tanulnak összetettebb koreográfiákat. Az óvodás és annál is fiatalabb gyermekek – a Tücsök csoport tagjai – még édesanyjukkal együtt táncolnak, a kisiskolások pedig minden év júniusában a Bóbita-esten adnak számot egész éves munkájukról a szülők és az érdeklődő nagyközönség előtt.
A táncegyüttes szakmai vezetője, Tápai Lászlóné az elmúlt év eseményei közül kiemelte, hogy a Deszken és Székesfehérvárott megrendezett versenyekről arany minősítéssel térhettek haza a táncosok, akik képzeletbeli utazásra hívják a hétvégi előadások látogatóit. A műsorban szerepelnek táncok a Dunántúlról, Erdélyből, Észak-Magyarországról, a Dél-Alföldről és Moldvából is. Az esteken színpadra lép a Bessenyei Ferenc Művelődési KözpontTücsök, Tökmag, Csillagocska, Ficánka, Csicsergő és Bóbita csoportja mellett a Classic Alapfokú Művészeti Iskola Árendás Néptáncegyüttes Kiscsillag csoportja és a Lányi Lajos Közhasznú Népművészeti Egyesület Árendás Néptáncegyüttese is.A táncosok zenei kísérője Magyar Enikő és zenekara lesz.

A szombati és vasárnapi estekre jegyeket elővételben a BFMK pénztárában lehet vásárolni, a szombati előadásra még korlátozott számban válthatók belépők – tájékoztatott Varga Anikó, hozzátéve, hogy a művelődési központ néptánccsoportjainak viseletbeszerzését, valamint az est előkészítését és megrendezését a Csoóri Sándor Program segítette.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Január 17. 08:22, szombat | Belföld
Magyar Közút: közel 670 ezer éves e-matricát vásároltak az autósok január 15-ig
2026. Január 17. 08:20, szombat | Sport
Tóth Alex a Bournemouth-hoz szerződik
Tóth Alex elhagyja a magyar bajnok Ferencváros labdarúgócsapatát és az angol Premier League-ben érdekelt Bournemouth játékosa lesz - a Sky Sports péntek esti híre szerint.
