A Floridai Műszaki Egyetem kutatói azt vizsgálták, hogy az éghajlati változások miként befolyásolták a korallzátonyok fejlődését a Csendes-óceán keleti részén. A tudósok ehhez 5 méteres, keskeny átmérőjű alumíniumcsövek segítségével 14 helyen vettek mintákat Panama partjainál a korallzátonyokból - olvasható a tanulmányt ismertető PhysOrg tudományos hírportálon. (http://phys.org/news/2012-07-climate-coral-reef-growth-years.html).
A mintákból a korallzátonyok hatezer éves történelmét "olvasták ki" a tudósok. A jelekből ítélve az első kétezer évben a korallpolipok váza egészségesen fejlődött, és éles kontúrjai arról tanúskodnak, hogy a virágállatok megfelelő ütemben növekedtek. Ezután következett a gyengén fejlett, "megrágott" korallpolipok rétege, amely azt mutatja, hogy ebben az időszakban a zátony alig-alig növekedett.
Az egészségtelen réteg vékonynak tűnt, ám a tengerbiológusok legnagyobb meglepetésére kiderült, hogy 2500 évet ölel át: ez a periódus 4000 éve kezdődött, és 1500 éve fejeződött be, vagyis a korallzátonyok életének 40 százalékát teszi ki. A tudósok más korallzátonyokat is megvizsgáltak, és rájöttek, hogy az adott időszakban ugyanez a "tetszhalotti" állapot fellelhető sokkal távolabb, akár Japán vagy Ausztrália partjainál is.
A klimatikus adatokkal összevetve eredményeiket a floridai kutatók azt találták, hogy a korallzátonyok "összeomlása" a csendes-óceáni éghajlati jelenséggel, a Déli Oszcillációs Rendszerben (ENSO) bekövetkezett változásokkal esett egybe. A déli oszcilláció olyan légnyomás-ingadozás, amely a délkeleti Csendes-óceán magas nyomású, illetve az Indonézia és Észak-Ausztrália fölötti alacsony nyomású központ között megy végbe.
Rendes körülmények között a nyomáskülönbség az Egyenlítő mentén keleti passzátszeleket kelt. A szelek felhalmozzák a meleg vizet a nyugati Csendes-óceánon, és így mintegy 40 centiméterrel megemelik a tengerszintet. A szelek ugyanakkor mintegy 200 méter mélységbe nyomják le a meleg felszíni víz és az alatta levő hideg rétegek közötti határt. Az oszcilláció egyik megnyilvánulása a ciklikusan bekövetkező, a tengervíz áramlásával kapcsolatos El Nino jelenség: hatására aszályos, száraz időszak léphet fel Afrikában, a Karib-tengeren viszont óriási esőzéseket okoz. Ellentéte a normálisnál hidegebb tengerfelszínt jelentő La Nina, mely a Csendes-óceán trópusi területeinek középső és keleti részén fordul elő.
Mint kiderült, az El Nino és a La Nina az adott időszakban a szokásosnál sokkal gyakrabban és intenzívebben jelentkeztek a Csendes-óceánon. Ahogy a rendszer visszatért nyugalmi állapotába, a korállok ismét növekedésnek indultak.
Richard Aronso, a Floridai Műszaki Egyetem professzora elmondta, hogy az eljövendő éghajlat-változási forgatókönyvek hasonlatosak azokhoz a klimatikus eseményekhez, amelyek négyezer éve a csendes-óceáni korallzátonyokat lehetetlenítették el. A panamai partok mentél lévő korallzátonyok már most újabb összeomlás szélére kerültek.
"Az éghajlatváltozás ismét lerombolhatja a korallzátonyok ökorendszerét, ám ezúttal a katasztrófáért az ember lesz felelős, és következményei is sokkal tartósabbak lesznek" - fogalmazott a professzor.