Hírek
2017. Június 01. 13:43, csütörtök |
Helyi
Forrás: Varga Anikó intézményvezető Bessenyei Ferenc Művelődési Központ
Kerékpártúra és bringakiállítás június 3-án a BFMK-ban
2017. június 3-án, szombaton a kerékpároké lesz a főszerep a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban és a művelődési központ előtti szakaszon.
Ezen a napon Egy évszázad kerékpáron címmel 9:00 órakor egy különleges Kerékpár-történeti kiállítás megnyitására kerül sor a BFMK I. emeleti kiállítótermében, melynek keretében megismerhetik a város kerékpáros történetének elmúlt 100 évét. A kiállításon betekintést nyerhetnek a kétkerekűek fejlődéstörténetébe, továbbá megelevenednek a múlt kerékpár-kereskedői, műszerészei és a kerékpáros sportág hódmezővásárhelyi történelmének fontosabb alakjai és mérföldkövei. A kiállítást ingyenesen tekinthetik meg június 12-ig a BFMK nyitvatartási ideje alatt.

A rendezvény ideje alatt továbbá sor kerül a III. Hódmezővásárhelyi Veterán Kerékpáros Találkozóra is, melyre az ország több pontjáról érkeznek majd régi kerékpár csodák, így például velocipédek.
A rendezvényünk azonban ezzel még korántsem fejeződik be, hiszen 10.00 órától kerékpáros túrákkal várjuk a kerékpározni vágyókat.
A kezdőknek egy 20 km-es útvonalat ajánlunk Hódmezővásárhely- Körtvélyes- Mártély- Hódmezővásárhely vonalon, melynek keretében többek között régészeti kalandozásokban vehetnek részt a Bodzási úti iskolában; megtekinthetik a körtvélyesi skanzent, az ott legelő szürke marhákat; megleshetik a vidrákat, továbbá a Mártélyi tanösvényen az ott élő növényekről és állatokról is hallhatnak érdekességeket.
A haladók /bátrabbak/ pedig egy 70 km-es útvonalon vehetnek részt Hódmezővásárhely- Csomorkányi Templomrom- Kardoskút- Székkutas- Hódmezővásárhely útvonalon. A túra számos érdekességet tartogat a résztvevők számára hiszen kerékpározás közben madarakat leshetnek meg; megtekinthetik a Hugo Hartung emlékkiállítást, valamint a Sóshalmi Olvasókörben pedig interaktív iskolatörténeti programon vehetnek részt.

A kerékpáros túrákra előzetesen a Tourinform Irodában jelentkezhetnek június 1. 17.00 óráig, vagy június 3-án, rendezvény helyszínén.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 21. 10:03, vasárnap | Kék hírek
Újabb gyanúsított a Szőlő utcai ügyben
Rendész bántalmazott a napokban egy fiatalkorú fogvatartottat a Budapesti Javítóintézetben, ezzel az úgynevezett Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma kilencre emelkedett a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészségen
2025. December 21. 10:02, vasárnap | Belföld
Nyolcszáz hátrányos helyzetű gyereket láttak vendégül a Parlamentben
Nyolcszáz hátrányos helyzetű magyarországi és határon túli gyereket látott vendégül a Parlamentben az Országgyűlés Hivatala és a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) szombaton.
2025. December 21. 10:02, vasárnap | Életmód
Jónak lenni jó! - Egész napos műsorfolyammal zárul vasárnap a közmédia jótékonysági kampánya
2025. December 21. 10:01, vasárnap | Belföld
Orbán Viktor: ha nincs Fidesz, nincs parti
Ha nincs Fidesz, akkor nincs egymillió munkahely, nincs biztos időskor, de van háború és jó sok migráns; ha nincs Fidesz, nincs parti
