Hírek
2016. Október 04. 14:52, kedd |
Helyi
Forrás: MÁV Magyar Államvasutak Zrt. KOMMUNIKÁCIÓS IGAZGATÓSÁG
Kedvezményes vasúti utazás az OperaKalandra
Középiskolás csoportok utazhatnak 90 százalék engedménnyel
90 százalékos alkalmi menettérti kedvezményt biztosít a MÁV-START az OperaKaland programra utazó középiskolás csoportoknak. A kedvezmény bármely belföldi állomásról igénybe vehető Budapestre. Az őszi előadássorozat október 4-20. között látogatható a fővárosi Erkel Színházban.

A programot a Magyar Állami Operaház szervezi középiskolásoknak, a vasúti kedvezményt ezért csak oktatási intézmény kérheti. Ehhez egy „Bejelentés” című nyomtatványt szükséges kitöltenie, amelyhez csatolnia kell a meghatározott napra érvényes, az Erkel Színház által lebélyegzett és aláírt – postai vagy elektronikus úton megküldött – „Fogadónyilatkozatot” is.
A kedvezményes árú menetjegy érvénytartama a Fogadónyilatkozaton megjelölt napot megelőző napon kezdődik, a visszautazást pedig az előadást követő napon be kell fejezni. A menettérti kedvezmény bármely belföldi állomásról Budapest-Nyugati, Keleti, Déli pályaudvarra, illetve Kelenföld állomásra és a visszaútra érvényes.
Az alkalmi menettérti jegy visszautazásra csak akkor vehető igénybe, ha azt az előadás alkalmával a színházban lebélyegzik. Ennek elmulasztása esetén a jegyvizsgáló a vonaton teljes árú menetjegyre egészíti ki az alkalmi menettérti jegyet, és pótdíjat is felszámít.
A vasúttársaság kedvezménye kizárólag másodosztályú, belföldi utazásra szól. Az első osztályon való utazáshoz a teljes árú kocsiosztály-különbözetet, feláras vonatok esetén pedig a pót- és helyjegyek díját külön meg kell fizetni.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi
Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben
A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
