Hírek
2017. Július 21. 10:56, péntek |
Helyi
Forrás: Búz Csaba hadnagy MH 5. Bocskai István Lövészdandár
„Katonáink felkészültek!”
„Láthattuk ma is katonáink helytállását, akik bizonyították, hogy az összetett, speciális kihívásoknak is meg tudnak felelni”
– mondta dr. Simicskó István honvédelmi miniszter a Brave Warrior 2017 nevű gyakorlat bemutatónapján, július 20-án, csütörtökön a nullaponti lőtéren.
A honvédelmi miniszter sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: régen is és ma is a társadalom jogos igénye volt a biztonság iránti vágy, ám ennek megteremtéséért például a katonáknak napi szintű gyakorlatokra és megfelelő felkészültségre van szükségük. „A most látott gyakorlati szituációból is leszűrhettük, hogy biztonságpolitikai szempontból a világ mennyire átalakult. Nyolc nemzet katonái különböző erőkkel hajtottak végre olyan feladatot, melyben civilek is részt vettek. Láthatjuk, hogy a világ afelé halad, hogy nem konvencionális erők igyekeznek komoly csapásokat mérni államokra, kormányzati rendszerekre” – fogalmazott a miniszter. Hozzátette: a gyakorlat nem valaki ellen szólt, de valós szituációt igyekezett modellezni.
Dr. Simicskó István szerint a nemzetek közötti összefogás példaértékű volt, és mint mondta: a V4-országok jelenlegi vezető nemzeteként hazánkra katonai vonatkozásban is nagy felelősség hárul. Zárszóként a honvédelmi miniszter leszögezte: hazánk a NATO elkötelezett szövetségese, és a biztonság érdekében mindig is kész lesz a közös gyakorlatok és műveletek végrehajtására.
A honvedelem.hu kérdésére válaszolva dr. Simicskó István kifejtette, hogy az Európára nehezedő migrációs nyomás törvényszerűen maga után vonta a V4-ek szorosabb együttműködését is. Mint mondta, ő támogatja azt, hogy a négy nemzet mellett valamilyen formában Szlovéniával és Horvátországgal is megvalósuljon a szorosabb együttműködés.
Dr. Benkő Tibor vezérezredes, Honvéd Vezérkar főnök kiemelte: a Saber Guardian 2017 nemzetközi gyakorlatsorozat részeként megrendezett Brave Warrior 2017 gyakorlaton a katonák bebizonyították, hogy bármilyen körülmények között, bármilyen feladatot képesek végrehajtani. Meglévő képességeik pedig szavatolják azt, hogy biztonságban érezzük magunkat. „Különösen azért vagyok büszke katonáinkra, mert ezt a gyakorlatot úgy hajtották végre, hogy közben folyamatosan teljesítünk szolgálatot határaink mentén és határainkon túl is. Kiemelném sokrétű feladataink közül, hogy egy lövészszázadunk jelenleg is közös kiképzésen Észtországban tartózkodik” – húzta alá a vezérkarfőnök.
Dr. Simicskó István és dr. Benkő Tibor vezérezredes – megköszönve a több mint kéthetes részvételt − a gyakorlat bemutató mozzanatának zárásaként emléktárgyakat adtak át a Brave Warrior 2017 gyakorlaton részt vevő nyolc nemzet (hazánk mellett a lengyel, szlovák, cseh, román, amerikai, brit és horvát) több mint 2000 katonája közül a legkiválóbb teljesítményt nyújtottaknak.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 25. 07:52, szerda | Helyi
NAV: szeptember 30-ig igényelhető vissza a külföldi áfa
2024. Szeptember 13. 06:00, péntek | Helyi
PM: az IMF is támogatja a magyar EU-elnökség célkitűzéseit
A Nemzetközi Valutaalap (International Monetary Fund, IMF) szerint a magyar gazdaság növekedése az uniós rangsor élmezőnyében lehet jövőre
2024. Augusztus 18. 00:00, vasárnap | Helyi
Győzelem Bosznia-Hercegovinában, rajt Montenegróban
Győzelem Bosznia-Hercegovinában, rajt Montenegróban - ez az utóbbi napok mérlege Szász László esetében, aki a hétvégén Pljevljaban versenyez.
2024. Október 10. 08:17, csütörtök | Sport
Magyar-holland - Sallai Roland: új szabályok vannak Telkiben
Új szabályok vannak Telkiben a hollandok és a bosnyákok elleni Nemzetek Ligája-mérkőzésekre készülő magyar labdarúgó-válogatottnál Sallai Roland elmondása szerint.