Városlista
2026. február 3, kedd - Balázs

Hírek

2017. Február 27. 11:45, hétfő | Helyi
Forrás: Martonosi János sajtófőnök

Jobb volt a Debrecen

Jobb volt a Debrecen

Megérdemelten győzött a Kosársuli otthonában a bajnoki címre hajtó Debrecen gárdája a az NBI B csoportos bajnokság legutóbbi fordulójában.

A vendégek a második negyedtől végig irányították a találkozót, magabiztos sikerükkel pedig menetelnek az első hely felé. A kék-sárgák vereségük ellenére továbbra is őrzik felsőházi rájátszást jelentő harmadik helyüket.


Díjátadókkal kezdődött a rangadó: az összecsapás előtt kapta meg a Vásárhelyi Kosársuli a város által a gárdának ítélt "Év csapata" díjat, Utasi Gábor edző pedig kiváló edzői és testnevelői munkájáért vehetett át elismerést dr. Grezsa István önkormányzati képviselőtől. A délután folyamán dr. Elek András, az egyesület alapító-elnöke is kitüntetést kapott: neve felkerült a sportcsarnokban lévő, "Akikre büszkék vagyunk" elnevezésű dicsőségfalra.

Ennek megfelelően ihletett állapotban kezdtek a hazaiak. Vas és Genal vitte hátán társait, 17-7-nél félre is hívta legénységét a Berényi-Ráthonyi edzőpáros. Ezzel meg kezdték a felzárkózást a fekete mezesek, Farkas és Molnár András villogott, négy pontra jöttek fel a negyed végére.

A második 10 perc kissé lassabb iramot hozott, ami a DEAC-nak kedvezett, 6 perc alatt kiegyenlítettek. Érződött a találkozó tétje, a bajnokságban második kék-sárgák és a hajdúságiak is sokat hibáztak. A Debrecen centerével, Szabó Miklóssal nem tudtak mit kezdeni a palánk alatt, közelijével fordult a kocka, 41-43 állt az eredményjelzőn, a félidőig már nem igazán változott semmi.

Átok ült a vásárhelyieken, nem igazán tudtak betalálni, míg a másik oldalon könnyen jöttek a pontok - 8 egységnyi hátránynál időt kért Utasi Gábor, akinek azon kellett törnije a fejét, hogy mit kezdjen Farkassal, valamint a remek dobóformát mutató Velkeyvel. Sajnos a folytatásban nem velük, hanem a remekül centerező Szabóval gyűlt meg a bajuk, így a záró játékrészre épp, hogy csak 10-en belül tudtak maradni Vas Péterék, akiknél nagyon hiányzott az első negyedben dobott 6 hárompontos.

A kisszünet után megmutatták a cívisvárosiak, hogy komolyan kell számolni velük a feljutásért folytatott harcban. Jones, Molnár és Velkey folyamatosan sakkban tartotta a Hódmezővásárhely védelmét, így pikk-pakk 18 pontos hátrányba kerültek Genalék, és már megújulni sem tudtak. A DEAC teljesen megérdemelten diadalmaskodott a rangadón visszavágva ezzel a szezonban legutóbb éppen Vásárhelyen elszenvedett, december 10-i vereségükért.

Vásárhelyi Kosársuli - DEAC 82-101 (32-28, 14-19, 17-25, 19-29)
NBI B csoportos kosárlabda mérkőzés, vezette: Kovács N., Radnóti M. és Goda L.
Hódmezővásárhely, Hódtói Sportcsarnok, 490 néző.

Kosársuli: Szabó 11, Béres 8, VAS 18/9, Rostás I. -, GENAL 21/9.
Csere: VARGA 15/12, Pavlovic -, Kelemen 9/3.
Edző: Utasi Gábor
DEAC: VELKEY 21/18, Jones 15, MOLNÁR 13, FARKAS 27, SZABÓ 18.
Csere: Varga 4, Lajsz -, Opre -, Tóth 3/3.
Edző: Berényi Sándor és Ráthonyi Tamás

Utasi Gábor: "Egy félidőig tudtuk magunkat tartani extra jó játékkal az ellen a Debrecen ellen, aki méltán pályázik az NBI B bajnoki címére. Sajnos a második félidőben nem tudtuk kompenzálni a fizikai fölényüket elsősorban a palánk alatt. Ha így tudunk játszani a következő 5 mérkőzésen, akkor biztos az első 4 hely valamelyikén végzünk, és elérhetjük kitűzött célunkat, a felsőházi rájátszást. Gratulálok a Debrecennek a győzelemhez, csapatomnak pedig a mutatott játékunkat!"

Ezek érdekelhetnek még

2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi

Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik

Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.

2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi

Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására

A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést

2026. Február 03. 07:22, kedd | Külföld

Donald Trump: India beleegyezett, hogy leállítja az orosz kőolaj vásárlását

Donald Trump amerikai elnök szerint India miniszterelnöke hétfői telefonbeszélgetésük során beleegyezett az orosz kőolaj vásárlásának leállításába, és helyette több energiahordozót szerez be az Egyesült Államokból.

2026. Február 03. 07:21, kedd | Életmód

AM: a magyar alma biztonságos és kiváló minőségű