Városlista
2024. május 25, szombat - Orbán

Hírek

2018. November 12. 11:30, hétfő | Helyi
Forrás: Áncsán István Hódmezővásárhelyi LKC

JÓ JÁTÉK, KONCENTRÁCIÓ ÉS FEGYELEM

JÓ JÁTÉK, KONCENTRÁCIÓ ÉS FEGYELEM

A dobogó 3. helyén álló Csorvást fogadtuk szombaton az NBII 7. fordulójában, a két csapat tabellán elfoglalt helye és aktuális formája igazi rangadót ígért.

Szerencsére nem így lett… Nagyon elkaptuk ugyanis a meccs elejét, amivel állva hagytuk a vendégcsapatot. Védelmünk szilárdan állt a lábán, a kapuban pedig Ádász bravúrt-bravúrra halmozott, így a szemmel láthatóan tanácstalan csorvásiak első góljára a 13. percig kellett várni. Ezalatt viszont mi már 7-et termeltünk. Félő volt, hogy a kitűnő kezdés után csökken a koncentráció, a lányok és Dankó Ervin vezetőedző azonban mindent elkövetett ez ellen, így a félidőben 8 volt az előnyünk (16-8).

A második játékrészben tovább nőtt a két csapat között a különbség. Hátul egy-két átlövést leszámítva továbbra is jól szűrtünk, a kapuban pedig az Ádász Diát váltó Áncsán folytatta “kolléganője” jó teljesítményét. A masszív védekezésből indulva többször is gyors indításokkal mattoltuk a vendégcsapatot, a kispadról beszálló játékosaink vezérletével 10-12 gólos előnnyel érkeztünk a meccs hajrájára. Az utolsó 8-10 percben Szabó, Horváth majd Klemm is többször betalált a rendezetlen védelem ellen, így a meccs vége igazi jutalomjátékot hozott a szép számú közönség előtt.

Jó hangulatú mérkőzésen, a Blue Front hathatós és kitartó támogatásával nem várt nagy arányú győzelmet arattunk a jó erőkből álló Csorvás ellen, így továbbra is hibátlan mérleggel állunk a tabellát több lejátszott mérkőzésének köszönhetően vezető Gyula mögött.

Hódmezővásárhelyi LKC – Csorvási SK 31-17 (16-8)
NBII női felnőtt bajnokság – 7. forduló
Balogh Imsi spcs. – 180 néző
Játékvezetők: Herceg Udo Miltiádész, Piller Tamás
Versenybíró: Csorba László

HLKC: Ádász – Török 2, Nagy 7, Lukács 4, Szabó 3, Bálint 2, Székesi 1, Cs: Áncsán (k), Horváth 4, Blaskovics 3, Kandó 1, Balogh 2, Klemm 2, Kovács, Becsei

Dankó Ervin: “Az első 15 percben eldőlt a meccs. Jól védekeztünk és könnyű gólokat szereztünk. A csapat a legszebb arcát mutatta. Bravó lányok!”

A bajnokság következő fordulójában a listavezető Gyula otthonába látogatunk, a mérkőzés 18.00 órakor kezdődik a Prohászka Zsolt Városi Sportcsarnokban (Gyula, Ajtóssy A. u. 2-10.)

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 25. 08:00, szombat | Helyi

Kiütötte az Ajka Kristályt a Perutz

A pápai csapat a szezon utolsó idegenbeli mérkőzését Ajkán játszotta, ahol a házigazdákat magabiztosan, 6-1 arányban győzte le.

2024. Május 25. 08:16, szombat | Életmód

Két magyar Trófea-díj a világ egyik legnagyobb borversenyén

Két magyar bor, a somlói Tornai Pincészet 2017-es Top Selection Grófi Hárslevelűje és a Royal Tokaji 2018-as 6 puttonyos Tokaji Aszúja is elnyerte idén a legmagasabb elismerést, a Trófea-díjat a londoni International Wine Challenge-en.

2024. Május 25. 08:14, szombat | Belföld

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: haderőt kell építenünk, mert enélkül nem tudjuk garantálni a magyar emberek békéjét és biztonságát

Nem tekinthetjük sajnos azt a forgatókönyvet sem kizártnak, hogy ismét a fegyvereké lehet szó Európában. Ennek az elkerüléséhez erőre van szükségünk

2024. Május 25. 08:13, szombat | Külföld

Putyin: Zelenszkij legitimitása megszűnt

Megszűnt Volodimir Zelenszkij ukrán elnök legitimitása, a kérdés az, hogy kivel kell tárgyalásokat folytatni Ukrajnában - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz államfő Minszkben.