Városlista
2025. augusztus 2, szombat - Lehel

Hírek

2016. November 24. 15:00, csütörtök | Helyi
Forrás: Elek András igazgatási ügyintéző

JELET HAGYNI – KONDOR BÉLA GYŰJTEMÉNYES KIÁLLÍTÁSA

JELET HAGYNI – KONDOR BÉLA GYŰJTEMÉNYES KIÁLLÍTÁSA

A Kovács Gábor Művészeti Alapítvány 2016. november 27 – 2017. február 12. között rendezi meg Kondor Béla gyűjteményes kiállítását Hódmezővásárhelyen, a Tornyai János Múzeumban.

Kondor Béla (1931-1972) a magyar képzőművészet II. világháború utáni nemzedékének egyik legfontosabb alkotója, akinek munkássága csak olyan stílusteremtő mesterekhez mérhető, mint Csontváry Kosztka Tivadar, Gulácsy Lajos, Vajda Lajos vagy Tóth Menyhért. Nem kötődött semmilyen irányzathoz vagy iskolához, művészetének ihlető forrása az európai festészet egyetemes öröksége, amelyből saját motívumrendszeren alapuló magánmitológiát teremtett.

Művészete elbeszélő, amely a múlt tradícióihoz kapcsolódik, ám saját korának kérdéseire reflektál. Dürer, Rembrandt és William Blake mellett a szürrealizmus és Hieronymus Bosch vízionárius művészete hatott rá elsősorban, de képes volt a hagyomány vállalásán túl saját korának legegységesebb és egyben leginkább előremutató életművét létrehozni.


Kondor életműve alig több, mint másfél évtizedet tesz ki, így művészetében nem lehet szigorúan vett alkotóperiódusokat, korszakokat vagy stílusokat elkülöníteni. A kiállítás ezért tartalmi szempontok szerint, motívumok, sorozatok és témák alapján épül fel: a klasszikus művészetre visszautaló angyalok, szentek, próféták és történelmi események mellett megjelennek saját korának izgalmas témái is, mint a repülés, a gépmonstrumok vagy az ember fokozatos elidegenedése az egyre inkább széteső világban. A kiállítás külön érdekessége a művész murális munkáit felvonultató terem, ahol az első vázlatoktól a végleges változatig együtt láthatja a közönség Kondor Béla szinte minden jelentős falfestészeti munkáját.
Kondor életművét közel 2000 festmény és grafikai lap alkotja, amelynek nagyobbik része (több mint 2/3-a) a Magyar Nemzeti Galériában, a Petőfi Irodalmi Múzeumban és más, főleg vidéki múzeumokban (Ferenczy Múzeum – Szentendre, Hermann Ottó Múzeum – Miskolc, Munkácsy Mihály Múzeum – Békéscsaba, Janus Pannonius Múzeum – Pécs, Szent István Király Múzeum – Székesfehérvár stb.), kisebb része magángyűjtőknél lelhető fel.

A tárlat az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával, a Kovács Gábor Művészeti Alapítvány, Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Tornyai János Múzeum közös szervezésében jött létre, és 2017. február 12-ig látogatható.


Látogatói információk:

Tornyai János Múzeum | H-6800 Hódmezővásárhely, Dr. Rapcsák András utca 16.
Honlap | website: www.kogart.hu | www.tornyaimuzeum.hu

Facebook: facebook.com/kogart
Nyitva tartás: kedd-vasárnap: 10.00-17.00

Ezek érdekelhetnek még

2025. Július 24. 07:25, csütörtök | Helyi

95 907-en nyertek felvételt a magyar felsőoktatásba

Az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije az idei, 95 907-en nyertek felvételt a sikeres, megújult magyar felsőoktatásba

2025. Augusztus 02. 08:59, szombat | Sport

Magyar Nagydíj - Norris a leggyorsabb a második szabadedzésen is

Az első gyakorláshoz hasonlóan a második szabadedzésen is Lando Norris, a McLaren brit versenyzője volt a leggyorsabb a 40. Forma-1-es Magyar Nagydíj pénteki napján.

2025. Augusztus 02. 08:57, szombat | Belföld

Pride: Gyanúsítottként hallgatták ki Karácsony Gergelyt a Budapest Büszkeség rendezvény szervezése ügyében

Gyanúsítottként hallgatták ki Karácsony Gergely főpolgármestert a Budapest Büszkeség (Budapest Pride) rendezvény szervezése ügyében pénteken Budapesten.

2025. Augusztus 02. 08:55, szombat | Külföld

Donald Trump atomtengeralattjárókat vezényelt új pozícióba Dimitrij Medvegyev napokban tett kijelentésére reagálva

Donald Trump amerikai elnök atommeghajtású tengeralattjárókat vezényelt új pozícióba pénteken, reagálásként Dimitrij Medvegyev napokban tett kijelentésére.