Városlista
2024. május 6, hétfő - Ivett

Hírek

2016. Május 16. 18:28, hétfő | Helyi
Forrás: Szöveg: Búz Csaba hadnagy Fotó: Búz Csaba hadnagy és Szűcs Sándor őrvezető

Járőrverseny Koszovóban

Járőrverseny Koszovóban

Az MH KFOR Kontingens 14. váltásának Delta százada május 8-án járőrversenyt szervezett a Leposavic közelében található Camp Nothing Hill-ben.

A „Nothing Hell” elnevezésű csapatverseny három részből állt, amelyet az ötfős csapatoknak közösen kellett teljesíteniük. Az összesített versenyt csak az a csapat fejezte be sikeresen, amelynek az összes tagja felért a Nothing Hill tetején, a tengerszint feletti több mint 900 méter magasan kitűzött célba.

A katonai erőpróbán a magyar Delta századdal együttműködésben és kapcsolatban álló alegységek vettek részt. A versenyen így többségében a Keleti Nemzetközi Harccsoport (Multinational Battle Group East) előretolt vezetési pontjának (FCP - Forward Command Post), valamint a Harcászati Tartalék Zászlóalj (KTM - KFOR Tactical Reserve Manoeuvre Battalion) katonái indultak.

A verseny fizikai felméréssel kezdődött. A közel három kilométeres futás közben a csapattagok egymással össze voltak kötve és természetesen magukkal vitték a tíz kilós menetfelszerelésüket és fegyverüket is. A fekvőtámasznál és felülésnél minden csapatnak négy perc alatt kellett a legtöbb ismétlésszámot teljesíteni, de természetesen ezeknél a feladatoknál is volt egy „kis” nehezítés.

A felülésnél a csapatok egy rönköt tartottak a kezükben, míg az úgynevezett matróz fekvőtámasz közben a csapattagok a mögöttük lévő nyakába tették a lábaikat, így az ötből négy katonának csak a keze érintette a talajt.

A felmérést követően a csapatok egymást követve elindultak egy kijelölt pályán, ahol az előrejutást különböző akadályok - harcjárműn való átmászás, kúszófolyosó, mászó fal - nehezítették. A megerőltető akadálypálya után következett a közel tíz kilométeres menetgyakorlat. A versenyzőknek először a tábor mellett található dombot kellett megmászni, majd egy megáradt patakon kellett átkelni.

A csapatokra ezt követően már csak egy végső erőpróba, a hegy megmászása várt.
Az MNBG-E összes százada szervez valamilyen versenyt, amelyek a nemzetközi környezetben, a közös kiképzéseken felül egy kiváló lehetőséget adnak az összekovácsolódásra mondta T. Péter százados,a Delta század parancsnoka. „Az általunk megszervezett járőrversenyre olyan feladatokat terveztünk, amelyek a csapattagok együttműködésére helyezi a hangsúlyt.” - tette hozzá a százados.

Az összesített eredmények alapján a 13 induló csapatból az amerikai „HHC Team” bizonyult a legjobbnak. Második lett az ukrán „Engineer” és harmadik a portugál „Alfa COY” csapata. A legjobb magyar és egyben a menetet leggyorsabban teljesítő „Delta 5” csapata a negyedik helyezést érte el.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 06. 12:45, hétfő | Életmód

A Tavaszi nagytakarítás kampányban 1500 köbméter szeméttől tisztult meg a természet

Negyedik alkalommal rendezték meg idén a Tavaszi nagytakarítás - Takarítsuk ki együtt a természetet! kampányt

2024. Május 06. 12:44, hétfő | Belföld

Nagy Márton szerint Magyarország képes meghatározó szereplővé válni az űripar területén

Magyarországot gazdasági ökoszisztémája, infrastruktúrája és szellemi tőkéje egyaránt alkalmassá teszi arra, hogy meghatározó szereplővé váljon az űripar területén

2024. Május 06. 12:42, hétfő | Külföld

Nem hadászati nukleáris fegyverek bevetését imitáló hadgyakorlatot rendelt el az orosz elnök

Utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni