Hírek
2016. Január 07. 18:18, csütörtök |
Helyi
Forrás: Benkő László
Januártól Hódmezővásárhelyen működik a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal Csongrád megyei kirendeltsége
Januártól Hódmezővásárhelyen működik a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal Csongrád megyei kirendeltsége.
A mintegy 1 milliárd forintból megújult épületet, illetve a hivatal működését dr. Gyuricza Csaba, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal elnöke, valamint Almási István, Hódmezővásárhely polgármestere mutatta be.
Almási István polgármester szavaiban utal az épületre, amely az 1800-as évek végén készült el a helyi zsidók adakozásából, a zsidóság székháza volt. Kereskedelmi és vendéglátó helynek használták a vásárhelyiek, itt működött az Izraelita Nőegylet is. 1957-től zeneiskolaként működött.
A zeneiskola belvárosba költözésekort az önkormányzat tárgyalásokat folytatott az épület hasznosításáról. A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatallal kapcsolatot létesítettek, hogy ide kerüljön a Csongrád Megyei kirendeltség.
Almási István beszédében elmondta: „Az önkormányzat saját, mind pályázati forrásból mintegy 1 milliárd Ft-ot költött az épületre, összesen 2136 m2-el bővítették az épületet. A meglévő épületben irodahelyek, kiszolgálóhelyek, szociális helyiségek, a kibővített épületben a pinceszinten az irattár került elhelyezésre, ami megfelelő védettséget biztosít. A tetőtér beépítésre került. Az irodatelek és előadóterem elkészültével az udvarban parkolóhelyek létesítésével gazdaságos energia felhasználást, napelemet, hőszivattyút is beépített a kivitelező. Hódmezővásárhely hagyományosan mezőgazdasági város. Városunkat kb. 50.000 m2 termőföld veszi körül. Hódmezővásárhelynek és a környékén dolgozóknak nagy segítséget nyújt a mezőgazdasági ügyek intézésében, öröm számunkra, hogy ide került a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium Kirendeltsége. A város egyik ékszere lesz így felújítva az épület.”
dr. Gyuricza Csaba, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal elnöke utalt arra, hogy a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal Magyarország egyik legjelentősebb, legnagyobb intézménye, ami a vidéken élők számára meghatározó jelentőségű. 1800 dolgozójával évente 600-800 milliárd Ft agrár illetve vidékfejlesztési támogatás beosztásáért felelős. A Budapesti központi egységeken túl minden megyében rendelkeznek kirendeltségekkel, általában a megyeszékhelyeken.
dr. Gyuricza Csaba kifejtette: „Január 1-jétől ez a helyzet megváltozik azzal, hogy Szegedről Hódmezővásárhelyre költözik a Csongrád Megyei kirendeltség. 2014-ben született egy kormányhatározat, mely döntött arról, hogy a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal Csongrád megyei Kirendeltségének 2016. január elsejei indulással Hódmezővásárhelyre kell költöznie.”
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal mint európai uniós kifizető Uniós Intézmény külön választható a többi kormányhivataltól, ilyen módon az ügyfelek számára sem jelent adott esetben problémát az ügyintézéseknél ha egy másik városban történik ennek a kezelése. Csongrád Megye sajátos helyzetben van, hiszen két megyei jogú város is található itt. Ezért adódott a lehetőség, hogy Hódmezővásárhely kiváló helyszín lehet. Továbbá elmondta: január 1-jével Magyarország legimpozánsabb, legszebb hivatali épülete lett a kirendeltség. Minden szempontból példaértékű és megfelel az európai uniós sztenderdeknek, elvárásoknak. Komoly kihívást jelentett a beruházó és a kivitelező számára is mivel rengeteg előírásnak, szabálynak és biztonsági előírásnak kellett megfelelni. Köszönet illeti a várost és a kivitelezőt a gondos munkáért.
Csongrád Megye abban a tekintetben is kiemelkedik, hogy az itteni hivatal regionális illetőségű is. A vidékfejlesztési támogatások területén nem csak Csongrád Megyére vonatkozó forrásosztást illetve ügyfélkörrel való kapcsolattartást bonyolít le, hanem ide tartozik még két másik, Békés és Bács-Kiskun megye is. Nagyon jelentős az az ügyfélforgalom, támogatási hányad, amit a kirendeltség ellát. 2015-ös évben csak Csongrád megyére vonatkozóan 40 milliárd forint agrár- és vidékfejlesztési támogatás felosztását felügyelte a Csongrád Megyei Kirendeltség.
A hivatal körülbelül 37.000 ügyféllel áll kapcsolatban. Nem csak agrárvállalkozásokkal, mezőgazdasági szakemberekkel, hanem önkormányzatokkal, településekkel, nonprofit szervezetekkel, egyházakkal. Mindenkivel aki vidékfejlesztési támogatásra jogosult.
Dr. Gyuricza Csaba beszédében utalt rá: „Új vidékfejlesztési agrártámogatási ciklus indult az elmúlt évben, amelynek legnagyobb üzeme 2016-al indult, tehát nehéz időszak kezdődik a Csongrád megyei kirendeltség számára is. Sok új támogatás, pályázat, mintegy 70 -féle vidékfejlesztési pályázati felhívás jelenik meg az elkövetkező időszakban. Ennek térségi lebonyolítása vár a kirendeltség 106 munkatársára. A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal elnökeként, ma is büszke vagyok arra hogy ez a munka itt megindulhat. Hosszú és nehéz tárgyalások után, határidőben sikerült gördülékenyen elindítani a kirendeltség működését. ”
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Április 28. 16:00, kedd | Belföld
Meghalt Sebő Ferenc előadóművész, zeneszerző, a táncházmozgalom egyik elindítója
Hétfőn kora reggel elhunyt Sebő Ferenc előadóművész, zeneszerző, a táncházmozgalom egyik elindítója - erősítette meg a művész halálhírét Perger László, a Sebő-együttes tagja az MTI-nek.
