Hírek
2018. Június 02. 11:36, szombat |
Belföld
Forrás: mti
Idén is megrendezi a Nagy Ugrás nevű természetvédelmi akciót a WWF
Idén is megrendezi Nagy Ugrás elnevezésű akcióját a Természetvédelmi Világalap (WWF), amely a kezdeményezéssel az ember és a természet közötti harmónia fontosságára kíván figyelmeztetni.
A WWF Magyarország idén is felhívja a településeket és közösségeket, hogy rendezzék meg a saját "nagy ugrásukat" és csobbanjanak együtt július 8-án délután, hiszen július második vasárnapján Európa-szerte több mint 500 helyszínen százezrek ugranak egyszerre a folyókba és más természetes vizekbe - áll a szervezet közleményében.
Az első hivatalosan meghirdetett Nagy Ugráson 2005-ben több mint 250 000 embert sikerült mozgósítani, akik 22 ország 31 folyójába ugrottak egyazon időpontban.
A Nagy Ugrást kezdeményező Európai Folyókért Hálózat (ERN) eredeti célkitűzése az volt, hogy társadalmi támogatói bázist építsen ki az Európai Unió vízvédelmi szabályozási rendszerének és Víz Keretirányelvének népszerűsítéséhez. A kezdeményezésről mostanra elmondható, nagy tömegeket megmozgató esemény lett, ami Európa-szerte hitelesen képviseli az élővizek védelmének fontosságát - vélik az aktivisták.
A WWF Magyarország a Nagy Ugrást megszervező települések, közösségek között rendhagyó versenyt hirdet: ahol a legegyedibb, legizgalmasabb és a természetes vizek védelmét leginkább kihangsúlyozó programtervvel készül, oda a WWF Magyarország csapata is ellátogat, és együtt ugrik a település vagy közösség tagjaival.
A nevezés részletei a WWF Magyarország oldalán érhetők el.
Fotó: wwf.hu
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 23. 13:00, csütörtök | Belföld
NKA-ügy - Tarr Zoltán: tovább fokozódik a botrány
Tovább fokozódik a \"Hankó-botrány\", az ügyészség nyomozói kedden lefoglalták a Fidesz szervereit, szerdán pedig egy újabb embert vettek őrizetbe a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) támogatásai miatt folyó nyomozás ügyében
2026. Július 23. 10:00, csütörtök | Belföld
A legfőbb ügyész lemondása - Magyar Péter: az ország újabb Orbán-bábtól szabadult meg
A legfőbb ügyész lemondásával \"az ország újabb Orbán-bábtól szabadult meg\" - reagált a miniszterelnök Nagy Gábor Bálint bejelentésére.
2026. Július 23. 07:22, csütörtök | Belföld
Lemondott Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész
Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész szerdán benyújtotta lemondását, az erről szóló közlemény az ügyészség honlapján jelent meg.
2026. Július 23. 07:21, csütörtök | Belföld
Vitézy Dávid ismertette a vasútfejlesztés tízéves programját, az M3-as metró meghosszabbítását is bejelentette
Vitézy Dávid és Magyar Péter ismertette a tizenöt éves Baross Gábor Terv következő tíz évre szóló vasútfejlesztési munkatervét.
