Hírek
2016. Október 03. 15:20, hétfő |
Helyi
Forrás: MÁV Magyar Államvasutak Zrt. KOMMUNIKÁCIÓS IGAZGATÓSÁG
Idén is 50 százalékos vasúti kedvezmény a HVG Állásbörzére
50 százalékos alkalmi menettérti vasúti kedvezményt nyújt a HVG Állásbörzére látogatóknak a MÁV-START.
A kedvezmény bármely belföldi állomásról igénybe vehető a Budapest-Keleti, Déli, Nyugati pályaudvarra, Kelenföldre és Zuglóba.
Idén október 5-6. között rendezik meg a HVG Állásbörzét a fővárosban a SYMA Rendezvény- és Kongresszusi Központban (1146 Budapest, Dózsa György út 1.).
Az eseményre látogatók számára a vasúttársaság 50 százalékos alkalmi menettérti kedvezményt biztosít, ami kizárólag másodosztályon vehető igénybe. Az első osztályon való utazáshoz a kocsiosztály-különbözetet, feláras vonatra a felárat meg kell fizetni. A kedvezményes menetjeggyel az utazás legkorábban október 4-én kezdhető meg, a visszautazást pedig legkésőbb október 7-én éjfélig kell befejezni. A kedvezményt a GYSEV Zrt. nem biztosítja.
Az alkalmi menettérti jegy visszautazásra a rendezvény helyszínén történő lebélyegzés után érvényes. A menetjegyek lebélyegzésére az esemény mindkét napján 10 és 18 óra között a SYMA Rendezvény- és Kongresszusi Központ látogatói bejáratánál elhelyezett mobilpénztárnál van lehetőség. Ennek elmulasztása esetén az alkalmi menettérti jegyet a jegyvizsgáló teljes árú menetjegyre egészíti ki, és felszámítja az előírt pótdíjat is.
Az utasok a kedvezményes jegyváltási lehetőségről és a felhasználás feltételeiről bővebben a vasúttársaság honlapján (www.mavcsoport.hu) tájékozódhatnak, vagy további felvilágosítást kérhetnek a MÁVDIREKT +36 (1) 3-49-49-49-es telefonszámán. Telekom hálózatból hívhatják a +36 (30) 499 4999-es, Telenor hálózatból pedig a +36 (20) 499 4999-es számot.
A HVG Állásbörzéjén külön standdal és több állásajánlattal a MÁV-csoport is jelen lesz. Az elhelyezkedni vágyók a felkínált pozíciókra a helyszínen vagy a www.mavcsoport.hu/karrier oldalon jelentkezhetnek. A vasúttársaság az ország különböző pontjaira, számos szakterületre keres munkatársakat. A vállalat a leendő kollégáira hosszú távon számít, szakmai fejlődésüket széleskörű képzési lehetőségekkel támogatja, és változatos elemekből álló béren kívüli juttatásokat, utazási kedvezményt, egészségmegőrző programot, teljes munkaidőt és határozatlan idejű munkaszerződést biztosít számukra.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
