Hírek
2022. Április 05. 16:12, kedd |
Helyi
Forrás: Nagy Benjámin sajtóreferens
Idegenben kezdi a rájátszást a Kosársuli
Csütörtökön elkezdődik az NB I/B Zöld csoportjának rájátszása a Bodrogi Bau Vásárhelyi Kosársuli számára.
A csapat az alapszakaszt a bajnokság legjobb formában lévő együtteseként zsinórban hat sikerrel zárta, így az 5. helyen végzett (14 győzelemmel és 12 vereséggel), aminek köszönhetően a 4. DEAC U23 ellen következhet a három nyert meccsig tartó negyeddöntős párharc.
A több fronton is helytálló, tehetséges debreceni fiatalok - többször a Vásárhelyen nevelkedő Ságodi Róbert vezetésével - 17-9-es mérleggel fejezték be a bajnokság első felét. Novemberben 76-70-ra nyertek az Oláh Gábor utcai sportcsarnokban a Kosársuli ellen, míg március elején, a Hódtói Sportcsarnokban kiélezett meccsen 84-82-es hazai siker született.
Hasonlóan szoros találkozókra van kilátás ezúttal is. Az első mérkőzés április 7-én, csütörtökön 16 órától Debrecenben lesz, majd két nappal később, szombaton a Hódtói Sportcsarnokban folytatódik a küzdelem. A harmadik meccs április 12-én, kedden 16 órakor kezdődik Debrecenben, majd amennyiben szükséges, a negyediket április 15-én, Vásárhelyen, az ötödiket pedig április 17-én, Debrecenben rendezik.
A Kosársuli ágán a Cegléd és a Kecskemét már szerdán lejátssza az első mérkőzést, míg az alsó ágon az Újpest és a Békés, valamint a Miskolc és a Győr harcol az elődöntőbe jutásért.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 22. 10:10, hétfő | Sport
Labdarúgó NB I - A Puskás Akadémia legyőzésével őszi első a Győr
A Győr 2-0-ra legyőzte a vendég Puskás Akadémiát a labdarúgó Fizz Liga 18. fordulójának szombat esti rangadóján, így a tabella élén tölti a téli szünetet.
2025. December 22. 10:09, hétfő | Életmód
Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a téli napfordulót
Ezrek ünnepelték vasárnap a téli napfordulót a délnyugat-angliai Stonehenge ősi köveinél.
2025. December 22. 10:08, hétfő | Külföld
Az amerikai haderő az Iszlám Állam több tucat létesítménye ellen hajtott végre csapásokat Szíriában
Az Egyesült Államok hadereje több tucat, az Iszlám Állam terrorszervezethez tartozó célpont ellen hajtott végre csapásokat Szíriában – közölte washingtoni idő szerint pénteken este Pete Hegseth hadügyminiszter.
