Városlista
2024. május 7, kedd - Gizella

Hírek

2019. Szeptember 30. 10:20, hétfő | Helyi
Forrás: MÁV Magyar Államvasutak Zrt. KOMMUNIKÁCIÓS IGAZGATÓSÁG

HVG Állásbörzén várja az érdeklődőket a MÁV

HVG Állásbörzén várja az érdeklődőket a MÁV

A HVG Állásbörzén a MÁV saját standján számos állásajánlattal várja az elhelyezkedni vágyókat, a MÁV-START pedig idén is 50 százalékos alkalmi menettérti vasúti kedvezményt nyújt a látogatóknak október 2-3. között.

A kedvezmény bármely belföldi állomásról igénybe vehető a Keleti, a Nyugati és a Déli pályaudvarra, Kelenföld és Zugló állomásokra.

Október 2-tól 3-ig immár huszonötödik alkalommal rendezik meg a HVG Állásbörzét a fővárosban, a Papp László Sportarénában (1143 Budapest, Stefánia út 2.). Magyarország egyik legjelentősebb karrierrendezvényén – külön standdal és számos állásajánlattal – a MÁV is jelen lesz, az érdeklődők részt vehetnek karrierépítést segítő programokon, előadásokon és személyes tanácsadáson, de ajándékokkal és interaktív játékokkal is várja őket a vasúttársaság. (A 2017-ben kiállító több mint kétszáz cég közül a MÁV nyerte el az állásbörze „Legötletesebb aktivitása” díját.) Az elhelyezkedni vágyók a felkínált pozíciókra a helyszínen, vagy a www.mavcsoport.hu/karrier oldalon jelentkezhetnek.

A vasúttársaság az ország különböző pontjaira, több szakterületre toboroz munkatársakat; diákokat, pályakezdőket, tapasztalt szakembereket és vezető pozíciót keresőket egyaránt vár standjánál. A vállalat hosszú távon számít leendő kollégáira, szakmai fejlődésüket széles körű képzési lehetőségekkel támogatja, de utazási kedvezményt, egészségmegőrző programot, teljes munkaidőt, határozatlan idejű munkaszerződést és változatos elemekből álló béren kívüli juttatást is kínál.

A HVG Állásbörzén való részvétel ingyenes, de a hvgallasborze.hu/regisztracio oldalon mindenképpen regisztrálni kell. Az eseményre látogatóknak a vasúttársaság 50 százalékos alkalmi menettérti kedvezményt biztosít, ami kizárólag másodosztályon vehető igénybe. Első osztályon való utazáshoz meg kell fizetni a kocsiosztály-különbözetet, feláras vonatra (pl. IC, gyorsvonat) pedig a felárat. A kedvezményes menetjeggyel az utazás legkorábban október 1-jén kezdhető meg; a visszautazást legkésőbb október 4-én éjfélig kell befejezni.

Az alkalmi menettérti jegy visszautazásra csak a rendezvény helyszínén történő lebélyegzés után érvényes, így a hazaútra már nem kell újabb jegyet váltani. Bélyegzésre a Sportaréna bejáratánál lévő mobilpénztárnál van lehetőség, október 2-án 10 és 19 óra, 3-án 10 és 17 óra között. Ennek elmulasztása esetén az alkalmi menettérti jegyet a jegyvizsgáló teljes árú menetjegyre egészíti ki és felszámítja az előírt pótdíjat. A MÁV-START idén is biztosít belföldi vasúti jegy- és bérletvásárlási lehetőséget a mobilpénztárában, a Sportaréna látogatói bejáratánál.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 07. 14:10, kedd | Bulvár

Böde Dániel folytatja pályafutását

Meghosszabbította szerződését Böde Dániel, a labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő Paksi FC támadója, aki így a 19. élvonalbeli szezonjára készülhet a nyáron.

2024. Május 07. 14:09, kedd | Belföld

Hétvégén kezdődik az Élelmiszerbank adománygyűjtő akciója

Hétvégén kezdődik a Magyar Élelmiszerbank Egyesület idei legnagyobb adománygyűjtő kampánya, amely során a szervezet 3000 önkéntese az ország 104 településén 213 Tesco, ALDI és Auchan áruházban gyűjti a felajánlásokat.

2024. Május 07. 14:08, kedd | Sport

Nyolcvan nap a rajtig, 180-190 tagú lehet a magyar csapat

Nyolcvan nap múlva kerül sor a párizsi olimpia megnyitó ünnepségére, az eseményen pedig az előzetes számítások szerint 180-190 magyar sportoló vehet részt.

2024. Május 07. 14:07, kedd | Belföld

OTP Mobil: az online vásárlók ötöde még mindig nem ellenőrzi a fizetési felületek hitelességét

A magyarok 69 százaléka rendszeresen vásárol és fizet interneten keresztül, azonban az online vásárlók ötöde még mindig nem ellenőrzi a fizetési felületek hitelességét