Városlista
2025. október 25, szombat - Bianka

Hírek

2017. November 11. 10:10, szombat | Helyi
Forrás: Arany-Tóth Attila közönségkapcsolati munkatárs Emlékpont

Hűség a szabadsághoz

Hűség a szabadsághoz

A Hódmezővásárhelyen 1904-ben született, majd Debrecenben élt költő, újságíró Pákozdy Ferenc 1956-os verseit tartalmazó Fekete könyvet mutatták be az Emlékpont és a debreceni Déri Múzeum közös pénteki rendezvényén.

A beszélgetést vezető Diószegi Szabó Pál költő, történész a bemutatón magát azt az eredeti füzetet is bemutatta, amelybe Pákozdy az ötvenes évek derekán írta költeményeit.

Pákozdy számos iskolát – köztük a jogi és az orvosi kart – kezdett el és hagyott félbe, majd helyi újságok külső munkatársaként dolgozott. A második világháború végén még Vásárhelyen tartózkodott, amikor a szovjet csapatok átvették a város irányítását. Ezután hagyta el a várost és költözött a Hajdúságba.

Debrecen sok tekintetben hasonlít Vásárhelyre – fogalmazta meg Lakner Lajos, a Déri Múzeum igazgatóhelyettese, a kötet szerkesztője, utalva arra, hogy a cívis városban is igencsak számon tartják, ki az akinek családja régóta a városban él. A debreceniek között is sok a Pákozdyhoz hasonló makacs és őszinte ember, ám Pákozdy Ferenc mégis kilógott a sorból különc, mindig elegáns megjelenésével, s legendás alakját ma is őrzik a debreceniek.

A kötetben az 1956 őszén-telén és 1957 tavaszán írott versei kaptak helyet, amelyek a teljes költői életművet tekintve – véli Diószegi Szabó Pál – a legerősebb költeményei. Ezekben a szövegekben ott a remény és a forradalom öröme, majd a bukás miatt érzett csalódottság. A forradalom idején Pákozdy több versét is közölték, emiatt később folyamatosan megfigyelték, sőt az akkor nem engedélyezett nemzeti ünnepnapokat is gyakran a rendőrségi fogdán kellett töltenie.

Egy róla írt ügynöki jelentés szerint nem volt hajlandó írásokat közlésre adni az akkori debreceni kommunista napilapnak, aNaplónak, s bár tisztában volt a következményekkel, morális hűségét megtartotta a szabadság eszményéhez.

A bemutatón jelen volt a kötet illusztrációit és grafikai tervét készítő Süli-Zakar Szabolcs is, aki elmondta: igyekezett a kort megidéző hangulatú, azonban mégis fiatalos betűtípust választani, s az illusztrációkon is feltűnik a figyelmet kötet borítójára irányító sárga szín is.

Az esten – amelyen az alkotó unokahúga, Pákozdy Katalin is jelen volt – Pákozdy Ferenc költeményeit Hegyiné Csernus Judittól hallgathatták a bemutató résztvevői, akik a kiadó Déri Múzeum jóvoltából egy-egy ajándékpéldányt is magukkal vihettek a kötetből.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Augusztus 28. 07:51, csütörtök | Helyi

Bajnokok Ligája - Elindultak a budapesti döntő előkészületei

A Puskás Arénában lezajlott a labdarúgó Bajnokok Ligája budapesti döntőjének előkészületeit beindító első munkaértekezlet.

2025. Augusztus 17. 00:00, vasárnap | Helyi

Vida Beni ismét gokartban!

Augusztus közepén rendezték az RMC Hungary Gokart Országos Bajnokság IV. fordulóját, ezúttal Kecskeméten.

2025. Október 24. 08:40, péntek | Életmód

Klasszikus zene és néptánc várja az utasokat a Liszt Ferenc repülőtéren szerdán és csütörtökön

Klasszikus zene és néptánc várja az utasokat a Liszt Ferenc repülőtéren október 22-én és 23-án - mondta el Kiss-Hegyi Anita kulturális kapcsolatokért felelős államtitkár a TV2 Mokka című műsorában szerdán reggel.

2025. Október 24. 08:39, péntek | Bulvár

Szijjártó Péter: bekérettük az osztrák nagykövetet a ferencvárosi szurkolók vonatának megállítása miatt

Bekérettük a Külgazdasági és Külügyminisztériumba az osztrák nagykövetet, amiért nem engedték be a ferencvárosi szurkolók különvonatát a szomszédos országba - írta a tárcát vezető Szijjártó Péter csütörtökön a Facebookon.