Hírek
2017. December 01. 09:00, péntek | Helyi
Hogyan utazzuk körbe a világot miközben dolgozunk?
Az utazás az egyik legnagyszerűbb dolog a dolog a világon, hiszen új helyeket fedezünk fel, megismerhetünk új embereket, miközben felejthetetlen élményeket szerzünk.
Azonban minden felnőtt ember életében vannak olyan kötelességek, ami mellett nem fér bele az állandó utazgatás. Manapság már sokszor látni különböző Interenetes felületeken, újságokban, hogy bloggerek, újságírók, fotósok, marketigesek vagy akár web fejlesztők is a világ minden pontjáról dolgoznak egy hordozható számítógép segítségével.
Ebben a bejegyzésben összegyűjtöttem néhány tippet, ötletet és történetet hogy valójában hogyan is lehet körbe utazni a világot, miközben dolgozunk.

Az első és legfontosabb, amit tudnunk kell ha ezt az életformát szeretnénk választani, hogy nem kell sok pénz ahhoz, hogy belevágjunk és elkezdjünk digitális nomádként dolgozni. Természetesen az sem mindegy, hogy a világ melyik pontjára szeretnénk menni először, hiszen Észak-Európában a megélhetési árak sokkal magasabbak, mint például Ázsia egyes országaiban.
Személyesen én is számtalan bloggerről és fotósról hallottam, akik ilyen formában dolgoznak, azonban akkor kezdtem igazán beleásni magam a témába, amikor egy új munkatárs érkezett a cégünkhöz. Mivel az ő feladata a webshop kezelése, így nincs helyhez kötve, bárhonnan tud dolgozni. Így tudta beutazni Indonéziát és Európát, mialatt rengeteget tanult a különböző kultúrákról, országokról, valamint saját képességeit és önmagát is jobban megismerte.
Biztosan veled is volt már olyan, hogy nem volt semennyi szabadidőd és nem tudtál a hobbidra időt fordítani, hiszen reggeltől estig a munkahelyeden voltál. Ha digitális nomádként dolgozol, bármikor abbahagyhatod a munkád és élvezheted a tenger adta szörfözés, napozás lehetőségeit vagy ellenkező esetben a hegyekben való kirándulást.
Talán a legnagyobb előnye ennek az életformának, hogy nem vagyunk időkorlátokhoz kötve, bárhonnan és bármikor tudunk dolgozni, csak egy lap topra és egy megfelelő Internet kapcsolatra van szükségünk.
Rengeteg képességünket tudjuk fejleszteni egy ilyen kaland során, hiszen az akaraterőn és az önállóságon kívül más dolgokra is szükségünk van. Fontos, hogy tudjunk tanulni különböző videókból, blogokról, fórumokról és használni is tudjuk a megszerzett tudást a munkáink során. Thaiföldre rengeteg digitális nomád látogat el és legtöbbször elkezdik egymást tanítani különböző témákban. Nem egyszer dolgoznak a továbbiakban is együtt és sokszor éltere szóló barátságok születnek.
Tényleg rendkívül érdekes a világ körbe utazása és a különböző lenyűgöző helyek felfedezése munka közben, azonban nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy ez az életforma leginkább egy rövidebb szakasza lehet az életünknek. Egy állandó, biztonságot nyújtó környezetre, stabil családi háttérre mindig szükségünk lesz, így a legtöbb ember pár év után visszavágyik a korábban megszokott életritmusába, környezetébe.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 03. 07:46, szerda | Külföld
Vlagyimir Putyin megfenyegette Európát
Ha Európa úgy dönt, hogy háborút indít Oroszország ellen, akkor nagyon gyorsan olyan helyzet állhat elő, hogy Moszkvának egyszerűen \"nem lesz kivel tárgyalnia\" -
2025. December 03. 07:43, szerda | Belföld
Lázár János: A MÁV-nak nincs saját forrása a nagy pályaudvarok felújítására
A következő időszakban ezer kilométer vasúti pálya felújítása kezdődhet el, az ehhez szükséges forrás maradéktalanul rendelkezésre áll
2025. December 03. 07:42, szerda | Belföld
Rétvári Bence: jövő februárban érkezik a fegyverpénz
Jövő februárban érkezik a fegyverpénz, hathavi juttatást kap minden hivatásos rendvédelmi dolgozó - közölte kedden közösségi oldalán a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára.
2025. December 03. 07:41, szerda | Belföld
Átfogó kampányt indít a Fidesz a Tisza Párt állítólagos megszorító csomagjáról
\"Átfogó kampányt indítunk a Tisza Párt baloldali megszorító csomagjáról\" - jelentette be a Fidesz parlamenti frakcióvezetője kedden a Facebook-oldalán.
