Hírek
2012. Augusztus 30. 05:00, csütörtök |
Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség
Hitelátütemezéssel is segítené a kormány a gazdákat
Elkészült a Vidékfejlesztési Minisztérium és a Nemzetgazdasági Minisztérium közös, az aszály sújtotta agrárium megsegítését tartalmazó előterjesztése, a javasolt intézkedésekről a kormány szerdán dönt – tudta meg a Magyar Nemzet.
A lap információi szerint a rövid távú intézkedések között a jövő évben esedékes földalapú támogatások kifizetésének idei évre ütemezésén kívül a nemzeti költségvetésből fizetendő jövő évi állatjóléti dotációkat is az idén szeretnék kifizetni. Ez utóbbi intézkedés további körülbelül hatmilliárdos többletforrás lehet a komoly nehézségekkel küzdő sertéstartóknak. Óriási gond ugyanis, hogy a régóta elhúzódó aszály következtében a kukorica mennyisége csökkent, ezért a takarmány ára megemelkedett, és így nehéz a hazai sertésállomány fenntartása.
A tervek szerint átalakítanák az állami Magyar Fejlesztési Bank agrárvállalkozók finanszírozását segítő forgóeszközhitel-programját is. Figyelembe véve az ez évi súlyos veszteségeket, a vidékfejlesztési tárca azt javasolja, hogy a felvett kölcsönök részletfizetésének megkezdésére megszabott egyéves türelmi időt három évre hosszabbítsák meg, a hitelkonstrukció futamidejét pedig a jelenlegi háromról hat évre módosítsák.
Emellett a takarmányvásárlás elősegítésének céljával kezdeményezik, hogy költségvetési támogatásként az agrárforgóeszköz-hitelt négyszázalékos állami kamattámogatással lehessen igénybe venni.
Az állattenyésztők korábbi kérése is szerepel a szerdán tárgyalandó kormány-előterjesztésben. Eszerint a jövőben már nemcsak a növénytermesztők és a szarvasmarhatartók, hanem a sertéstartók is megkaphatnák az úgynevezett gázolaj-támogatást, vagyis igénybe vehetnék a felhasznált gázolaj után a jövedékiadó-visszatérítési lehetőséget.
Felvetik a javaslat készítői azt is, hogy az állam továbbiakkal is bővíthetné az agrárkár-enyhítési rendszerben meglévő forrásokat. Az alapban jelenleg 8,2 milliárd forint van, ami fele részben a gazdák befizetéseiből, fele részben pedig az állami hozzájárulásból állt össze.
A rövid távú intézkedési terven kívül hosszabb távú célokat is tartalmaz az előterjesztés. Így például ismét előtérbe kerül a vízgazdálkodási társulások ügye, hiszen az aszály egyértelműen rávilágított, ezen szervezetek képtelenek ellátni feladatukat. Hazánkban az idei forróság idején is csak a termőföldek két-három százalékát öntözték. A tervek szerint az állam növelni fogja szerepvállalását ezen társulásokban, s egységes – a lehető legalacsonyabb – díjfizetési kötelezettség bevezetésével szeretné előmozdítani az öntözés ügyét. Továbbá egy már közzétett jogszabálytervezet értelmében bevezetik az egynyári öntözés fogalmát, amelynek köszönhetően a száz hektárnál kisebb területet művelő gazdák könnyebben juthatnak vízhez.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 29. 13:00, szerda | Belföld
Kamatdöntés - Varga Mihály: egyhangúlag döntött a monetáris tanács az alapkamat szinten tartásáról
Egyhangúlag és egyetlen napirendi javaslatként döntött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa az alapkamat szinten tartásáról
2026. Április 29. 10:00, szerda | Belföld
Találkozót kezdeményez az ukrán elnökkel Magyar Péter
Találkozót kezdeményez Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel Magyar Péter leendő miniszterelnök. A Tisza Párt elnöke erről a Facebookon számolt be, miután fogadta Babják Zoltánt, Beregszász polgármesterét.
2026. Április 29. 08:00, szerda | Belföld
Tarr Zoltánt és Tanács Zoltánt is miniszternek kérte fel Magyar Péter
2026. Április 29. 06:51, szerda | Belföld
Magyar Péter: bizottság vizsgálja majd az 1988 és 2000 közötti privatizációt
Bizottság vizsgálja majd az 1988 és 2000 közötti privatizációt - jelentette be a leendő kormányfő a Facebook-oldalán kedden.
