Hírek
2019. Április 12. 11:27, péntek |
Helyi
Forrás: MÁV Magyar Államvasutak Zrt. KOMMUNIKÁCIÓS IGAZGATÓSÁG
Hétvégi programajánló
Színes programok szombaton, a Gyermekvasút napján
Szombaton ünnepli 71. születésnapját a MÁV Zrt. Széchenyi-hegyi Gyermekvasút, amelynek építését 1948. április 11-én kezdték el a budai hegyekben. Ünnepi különvonattal és a hűvösvölgyi járműtelepen nyílt nappal várják az érdeklődőket.
Délután egy 50 évvel ezelőtt elhelyezett időkapszulát nyitnak fel.
Április 13-án tartják a MÁV Zrt. Széchenyi-hegyi Gyermekvasút napját. A Magyar Közlekedési Közművelődésért Alapítvány és a budapesti Gyermekvasút közös rendezvénye egyúttal a Kárpát-medencei kisvasúti napok évadnyitója is.
Széchenyihegyen, a Gyermekvasút felső végállomásán szombaton 10 órától térzene várja az érdeklődőket az egykori úttörővasutasokból és jelenlegi gyermekvasutasokból álló fúvószenekar közreműködésével, majd a nyitóünnepség után különvonat indul. A különvonat szerelvényét olyan járművek alkotják, melyeket az elmúlt évben újítottak fel. A vonat élén az 1980-as éveket idéző (narancs-vörös) színterv szerint átfestett Mk45,2006 pályaszámú dízelmozdony lesz szolgálatban. A szerelvénnyel közlekedik majd a retró festésű nagy kilátókocsi és a télen teljesen felújított nagy szalonkocsi is. A különvonat végére pedig a kis kilátókocsi kerül, ami a napokban megújulva érkezett vissza a székesfehérvári járműjavítóból. A hűvösvölgyi végállomáson a Gyermekvasút múzeuma tekinthető meg. A programra a részvételi jegyeket szombat délelőtt a különvonat indulásáig Széchenyihegy állomáson lehet megváltani.
Ezen a szombaton a Gyermekvasút hűvösvölgyi járműtelepe 10 és 17 óra között díjmentesen látogatható. Az érdeklődők megtekinthetik a ritkábban forgalomba kerülő járműveket és hazánk egyetlen motoros keskeny-nyomközű fordítókorongját, valamint megnézhetik közelről a működő gőzöst és a LEGO® díszbe öltözött C50-es dízelmozdonyt. Ki lehet próbálni a kézihajtányt, akár a legkisebbek is magukra ölthetik az egyenruhát.
Az idei kisvasúti napot egy kivételes esemény is színesíti: Hűvösvölgy állomás épületének alsó szintjén, a gyermekvasutasok zászlófelvonási helyénél 1969-ben befalaztak egy időkapszulát, amelyet 2019-ben lehet kinyitni. 14:30-kor a gyermekvasutas táborban Sásdi Zoltán, az Úttörővasút egykori üzemfőnöke bontja fel a csomagot.
A program részletei elérhetőek a Gyermekvasút honlapján:
https://www.gyermekvasut.hu/rendezvenyek/gyvnap2019/
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Február 03. 07:22, kedd | Külföld
Donald Trump: India beleegyezett, hogy leállítja az orosz kőolaj vásárlását
Donald Trump amerikai elnök szerint India miniszterelnöke hétfői telefonbeszélgetésük során beleegyezett az orosz kőolaj vásárlásának leállításába, és helyette több energiahordozót szerez be az Egyesült Államokból.
