Hírek
2020. Január 23. 16:05, csütörtök |
Helyi
Forrás: MÁV Magyar Államvasutak Zrt. Kommunikációs Igazgatóság
Három nemzetközi és több belföldi vonattal is utazhatnak a missziós zarándokok idén
2020-ban újra robognak a zarándokvonatok a Misszió Tours Utazási Iroda és a MÁV-START együttműködésének keretében.
A ma már hagyományos, a csíksomlyói pünkösdi búcsúba induló Boldogasszony zarándokvonat és a lengyelországi Czestochowába tartó Fekete Madonna zarándokvonat mellett a hercegovinai Medjugorjéba is indul októberben vonatos zarándoklat.

Különleges élményeket, rendhagyó programokat ígérnek most is az Erdélybe, Lengyelországba és Bosznia-Hercegovinába induló különvonatok. A szervezők a vonatos utazások alatt vonatrádióval, közös programokkal és éttermi-, mozgóbüfé szolgáltatásokkal is várják majd a résztvevőket.

A Boldogasszony, valamint a Fekete Madonna zarándokvonatok fővédnöke dr. Kövér László, az Országgyűlés elnöke és dr. Veres András püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke. A lengyelországi zarándoklat lelkivezetője dr. Veres András püspök lesz, a Medjugorjéba induló vonatos zarándoklatot ebben az évben is dr. Székely János szombathelyi megyéspüspök vezeti.
Magyarország Kormánya támogatásával, a Rákóczi Szövetség közreműködésével és más szervezések keretében sok száz fiatal is részt vesz majd ezeken a határokon átívelő, a nemzeti összetartozást és a nemzetek közötti összefogást erősítő zarándokvonatos eseményeken.
2019-ben a MÁV-START 61 db különvonatot közlekedtetett, 11 543 belföldi és 241 nemzetközi csoport utazásában közreműködött, az így elszállított utasok száma meghaladta a 1,2 millió főt – számolt be róla dr. Kormányos László. A MÁV-START vezérigazgató-helyettese elmondta, 2020-ban is jelentős csoportos utazás iránti érdeklődés mutatkozik, nemzetközi forgalomban elsősorban a kormány külföldi nyelvtanulási programjához kapcsolódóan, belföldi forgalomban pedig az Erzsébet-táborok és az Eucharisztikus Kongresszus idején számít jelentős csoportos utazási igényre a vasúttársaság.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Január 18. 08:14, vasárnap | Sport
Szoboszlai büntetőt hibázott, a Liverpool nem tudott győzni
Szoboszlai Dominik az első félidőben büntetőt hibázott, csapata, a címvédő Liverpool pedig csak 1-1-es döntetlent ért el a vendég Burnley ellen az angol labdarúgó-bajnokság 22. fordulójában.
