Városlista
2025. október 21, kedd - Orsolya

Hírek

2017. Június 11. 22:21, vasárnap | Sport
Forrás: mti

Hamilton hatodszor győzött a Kanadai Nagydíjon

Hamilton hatodszor győzött a Kanadai Nagydíjon

A háromszoros világbajnok, Montrealban címvédő Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte meg a Forma-1-es Kanadai Nagydíjat vasárnap.

Ezzel 12 pontra csökkentette hátrányát a pontversenyben az ezúttal csak negyedik német Sebastian Vettellel (Ferrari) szemben.

Hamilton az élről indulva rajt-cél győzelmet aratott, s karrierje hatodik sikerét aratta Montrealban. Mögötte csapattársa, a finn Valtteri Bottas ért be a második helyen, míg a harmadikon a Red Bull ausztrál versenyzője, Daniel Ricciardo.

A rajt komoly izgalmakat tartogatott, ugyanis a legjobban a Red Bull ötödik helyről induló holland pilótája, Max Verstappen indult meg, s az első kanyarig Hamiltont leszámítva valamennyi riválisát megelőzte, ráadásul egy picit összeért az autója Vettelével. A listavezető német első szárnyának jobb oldala bánta a találkozót, s mint kiderült, ezzel Vettel számára elúszott a győzelem lehetősége, ugyanis a biztonsági autós szakasz utáni néhány körben egyértelművé vált, hogy be kell mennie a bokszba új orrkúpért, s az utolsó helyre tudott csak visszajönni.

A rajt után nem Vettel járt a legrosszabbul, ugyanis a középmezőnyben Carlos Sainz ráhúzta autóját Romain Grosjeanéra, aki nem tudott mit tenni, meglökte a spanyol pilótát. Sainz elveszítette uralmát gépe fölött, mely megpördülve, nagy sebességgel csapódott tovább, s előbb kilökte Felipe Massa autóját, majd a gumifalba fúródott.

A folytatásban a repülő rajtot vett, és stabilan a második pozícióban haladó Max Verstappent érte utol a végzete, miután tíz kört követően a motor megállt az autójában.

Ezek után a kerékcserék hoztak változást a Hamilton, Bottas, Ricciardo, Perez, Raikkönen sorrendbe, a Ferrari finn versenyzője elé került Sergio Perez (Force India) csapattársa, Esteban Ocon is.

Hamiltonnak már az eleje sem volt túl mozgalmas az élen, a későbbiekben pedig nagyon magányosan körözött elöl, mint ahogy Bottast sem zavarta senki, s biztosan szerezték meg az első és második helyet. A két Ferrari hátulról próbált felkapaszkodni, szinte egyedüliként a mezőnyben két kiállást csináltak, hogy a végén ultralágy gumikon támadhassák Ricciardót és a két Force Indiát. A taktika a Nagydíj első felében egészen a hetedik helyig visszakapaszkodó Vettelnél bevált, mivel az utolsó körökben előbb a hibázó Raikkönent, majd Ocont, s végül Perezt is megelőzte, s ugyan Ricciardóra, a Red Bull ausztrál versenyzőjére már nem maradt ideje, de negyedik helyével szerzett 13 pontot, így megőrzött 12 pontot előnyéből Hamiltonnal szemben.

A világbajnokság két hét múlva a Bakuban folytatódik.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Október 20. 08:04, hétfő | Sport

Labdarúgó NB I - Izgalmas döntetlen az Újpest-Ferencváros rangadón

A közel két hónapja nyeretlen, házigazda Újpest meglepetésre 1-1-es döntetlent ért el az ősi rivális, címvédő Ferencváros ellen a labdarúgó Fizz Liga tizedik fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén.

2025. Október 20. 08:02, hétfő | Sport

Premier League - Ismét kikapott a Liverpool

2025. Október 19. 08:56, vasárnap | Sport

Rövidpályás úszó-vk – Sárkány Zalán országos csúccsal nyert 800 méter gyorson

Sárkány Zalán országos csúccsal nyert 800 méteres gyorsúszásban szombaton a rövidpályás világkupa-sorozat második állomásán az Illinois állambeli Westmontban.

2025. Október 18. 18:04, szombat | Sport

GRAND SLAM!

Gokartos élménybeszámoló Vida Benitől…