Hírek
2012. Szeptember 10. 07:04, hétfő |
Belföld
Forrás: MTI
Gyurcsány szerint három MSZP-s politikus szivárogtatta ki az őszödi beszédet

Gyurcsány Ferenc szerint három szocialista politikus szivárogtathatta ki az őszödi beszédet a sajtónak 2006 szeptemberében.
A korábbi kormányfő először utalt nyilvánosan arra, hogy MSZP-vezetőket sejt a beszéd nyilvánosságra hozatala mögött.
A volt miniszterelnök, a Demokratikus Koalíció elnöke a TV2-n vasárnap este sugárzott interjúban azt mondta: a rendelkezésére álló információk alapján három korábbi párttársa, akkori MSZP-s vezetők hozhatták nyilvánosságra az őszödi beszédet: "egy nő és két férfi", akiket azonban nem nevezett meg.
Gyurcsány Ferenc szerint mindhárman tudják, hogy őket gyanítja a beszéd kiszivárogtatása mögött, de mivel nincsenek százszázalékos, cáfolhatatlan bizonyítékai, nem mondja meg, kikről van szó. Hozzátette: ha biztosan tudja, hogy ki felelős a beszéd nyilvánosságra jutásáért, megosztotta volna ezt az információt, eljárást indított volna az elkövetők ellen, kizáratta volna az MSZP-ből és elzavarta volna a kormány közeléből őket.
Gyurcsány Ferenc tavaly júniusban arról írt Facebook-oldalán, gyanítja, hogy kik szivárogtatták ki az őszödi beszédet, döntő erejű bizonyíték híján azonban nem nevezi meg őket. Ugyanakkor leírta és elküldte Mesterházy Attila MSZP-elnöknek a rendelkezésére álló információkat, köztük azoknak a nevét, akik szerinte a beszédet nyilvánosságra hozták. Ezt azzal magyarázta, hogy Szanyi Tibor, az MSZP elnökségi tagja egy nyilatkozatában azt valószínűsítette, Gyurcsány vagy köre juttatta ki a beszédet a sajtónak, amit a volt miniszterelnök cáfolt.
Mesterházy Attila másnap újságírók előtt olvasatlanul egy iratmegsemmisítőbe tette a Gyurcsány Ferenctől kapott borítékot. Lépését úgy indokolta: ha Gyurcsány nem érzi megdönthetetlennek, és ezért nem hozza nyilvánosságra információit, akkor tőle sem várható, hogy ezt helyette megtegye. Elfogadhatatlannak nevezte, hogy ezt a felelősséget a nyakába varrják.
Mesterházy azt is felidézte, hogy az MSZP-frakció egyik, 2011 májusi ülésén többen arra szólították fel a fórumokon árulásról beszélő Gyurcsány Ferencet, hogy mondja meg, kit gyanúsít az őszödi beszéd kiszivárogtatásával, de ő ezt nem tette meg.
Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnök őszödi beszéde a szocialisták 2006-os választási győzelme után, az MSZP-frakció május 26-i balatonőszödi zárt ülésén hangzott el, ám máig nem tudni, ki készítette és ki szivárogtatta ki az arról készült hangfelvételt, amelyből hat évvel ezelőtt, 2006. szeptember 17-én először a Magyar Rádió közölt részletet. Ennek nyomán Budapesten tüntetések, majd zavargások kezdődtek.
Gyurcsány Ferenc egyebek mellett azt mondta: "Nincsen sok választás. Azért nincsen, mert elkúrtuk. Nem kicsit, nagyon. Európában ilyen böszmeséget még ország nem csinált, amit mi csináltunk. Meg lehet magyarázni. Nyilvánvalóan végighazudtuk az utolsó másfél-két évet. Teljesen világos volt, hogy amit mondunk, az nem igaz. (...) Nem csináltunk semmit négy évig. Semmit. (...) Nem tudtok mondani olyan jelentős kormányzati intézkedést, amire büszkék lehetünk, azon túl, hogy a szarból visszahoztuk a kormányzást a végére. Majdnem beledöglöttem, hogy másfél évig úgy kellett tenni, mintha kormányoztunk volna, ehelyett hazudtunk reggel, éjjel, meg este. Nem akarom tovább csinálni."
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 07. 16:00, hétfő | Belföld
NAV: július 5-től változik néhány adószabály
Július 5-től változik az alkalmazottjukat be nem jelentők és a hiánypótlási felhívást semmibe vevő cégekre vonatkozó néhány adószabály - tudatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szombaton az MTI-vel.
2025. Július 07. 11:00, hétfő | Belföld
Meteorológia: hétfőn hevesebb zivatarok lehetnek szinte az egész országban
Hevesebb zivatarok alakulhatnak ki hétfőn szinte az egész országban - derül ki a HungaroMet Zrt. vasárnapi veszélyjelzéséből.
2025. Július 07. 08:00, hétfő | Belföld
NFI: már több mint egymillióan látták a Hogyan tudnék élni nélküled? című filmet
Tavaly december óta már több mint egymillióan látták a mozikban a Demjén Ferenc-slágerekre épülő Hogyan tudnék élni nélküled? című romantikus vígjátékot - közölte pénteken a Nemzeti Filmintézet (NFI) az MTI-vel.
2025. Július 07. 00:00, hétfő | Belföld
Repülőgép-szimulátort adtak át a Nyíregyházi Egyetemen
A helyi pilótaképzést támogató modern repülőgép-szimulátort adtak át szombaton a Nyíregyházi Egyetemen.