Hírek
2014. Április 09. 13:10, szerda |
Belföld
Forrás: MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatóság
Gyermekvasút napja
A MÁV Zrt. Széchenyi-hegyi Gyermekvasúton április 12-én, szombaton tartják a Gyermekvasút Napját, ami egyben a Kisvasút Napja is.
A budapesti gyermekvasút népszerű közlekedési eszköz a kirándulók és természetjárók körében, főként a gyerekekkel utazók számára. Egy év alatt 7,4 százalékkal nőtt az utas-szám, tavaly közel 380 ezren vonatoztak a Gyermekvasúton.

A Gyermekvasút napja – melyet hagyományosan minden évben április második szombatján rendeznek – egyúttal a Kárpát-medencei Kisvasutak Napjai című rendezvénysorozat évadnyitó rendezvénye is. A Kárpát-medencei Kisvasutak Napjai című rendezvénysorozatot a Magyar Közlekedési Közművelődésért Alapítvány gondozza, melyet kezdeményezésükre 1995 óta minden évben megrendeznek.
Április 12-én, szombaton, az idén 85 éves, nemrég felújított nosztalgia motorvonati szerelvénnyel is utazhatnak az érdeklődők. A kisvasút napi különvonat menetrend szerint 10:50 órakor indul Széchenyi-hegy állomásról Hűvösvölgy állomás felé, és Virágvölgy és Hárs-hegy állomáson a fotózni vágyók kedvéért pár perccel több ideig várakozik.

A gyermekvasutasok a Gyermekvasút napján színes programokkal, kiállításokkal várják a kicsiket és nagyokat egyaránt. Lehetőség nyílik Hűvösvölgyben a Gyermekvasutas Múzeum és a Vontatási telep megtekintésére is. A Gyermekvasutas Múzeumban a kisvasút történetét bemutató kiállítás néhány héttel ezelőtt teljesen megújult; a vitrinekben számos újonnan előkerült korabeli újságcikk, dokumentum és fotó látható. A látogatás élményét pedig interaktív játékokkal és fényképezőparavánnal teszik érdekesebbé. A természetkedvelők túrával egybekötött erdőismereti foglalkozáson vehetnek részt. A Hárs-hegy állomásról induló séta az erdőn át tart majd Hűvösvölgy felé. Útközben szakavatott erdőpedagógus vezetésével ismerkedhetnek meg a környék erdőinek növény- és állatvilágával az érdeklődők..
A Kisvasút napjának ünnepélyes megnyitójára délelőtt 10 órakor Széchenyi-hegy állomáson kerül sor, ahol térzene várja az érkezőket. A rézfúvós zenét a Gyermekvasút nosztalgia zenekara szolgáltatja.
A kisvasút napi különvonatra részvételi jegyet a rendezvény napján, a vonat indulása előtt, Széchenyi-hegy állomáson lehet váltani. A részvételi jegy felnőtteknek 1500 Ft, hat-tizennégy éves gyerekeknek 900 Ft. A hat éven aluli gyerekek számára a részvétel díjmentes. A részvételi jegy magába foglalja a kisvasúti napi különvonaton való utazást, a kapcsolódó rendezvényeken való részvételt, valamint a Hűvösvölgyben fogyasztható ebédet. A kisvasúti napon az utolsó vonat Hűvösvölgyből 17:00 órakor indul.
A MÁV Zrt. Széchenyi-hegyi Gyermekvasút programjairól, a menetrendről információkat, továbbá a felújított nosztalgiaflottáról fotókat a Gyermekvasút honlapján találhatnak: http://www.gyermekvasut.hu/
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 20. 15:00, péntek | Belföld
NAV: félmillióan hagyják bent a kedvezményt
2026. Március 20. 15:00, péntek | Belföld
Választás 2026 - Nézőpont: enyhén erősödik a Fidesz, nő a tábor aktivitása
A március 15-ei rendezvények után készült kutatás szerint a Fidesz-tábor aktivitása emelkedett, ezért a kormánypárt előnye enyhén növekedett a Tisza Párttal szemben - közölte a Nézőpont Intézet a Facebook-oldalán csütörtökön.
2026. Március 20. 06:50, péntek | Belföld
Gulyás Gergely megfontolná, hogy Magyarország katonai segítséget nyújtson, ha Trump kéri
Magyarország megfontolná, hogy eleget tegyen egy Trumptól érkező katonai segítségkérésnek – mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter egy sajtónyilatkozatban.
2026. Március 19. 15:00, csütörtök | Belföld
Visit Hungary: elindult a jelentkezés a 33. Virágos Magyarország versenyre
Elindult a 2026-os Virágos Magyarország verseny jelentkezési időszaka.
