Hírek
2012. Augusztus 09. 09:18, csütörtök |
Belföld
Forrás: MTI
Gyarmati Vigasságok péntektől vasárnapig
Pénteken koncertekkel kezdődik a térség egyik legnagyobb idegenforgalmi-gasztronómiai rendezvénye, a vasárnapig tartó X. Gyarmati Vigasságok elnevezésű fesztivál a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Fehérgyarmaton, ahol az évtizedes hagyomány szerint honfoglalás kori ételeket készítenek és szolgálnak fel.
A szervezők tájékoztatása szerint augusztus 10-én, 19 órakor elsőként a Nelson zenekar ad koncertet a szatmári kisváros központi parkjának színpadán, majd az Abba Sisters és a az Utánfutók együttes lép fel. Szombaton reggel 8 órakor közönségcsalogató, látványos lovas ébresztővel kezdődik a nap, majd indul a vadásztársaságok főzőversenye, amelyen különböző vadételeket készítenek el szabadtűzön. A különlegességeket mindenki meg is kóstolhatja. A szórakozásról közben a méhteleki citerazenekar, a Szatmár Kamara, az Apolló 23, a Borostyán Néptánccsoport, a szlovákiai Parapács Zenekar, a Gárdonyi Táncszínház, a Kállai Kettős Néptáncegyüttes, az ukrajnai Beregszászi Művészeti Iskola tánccsoportja, illetve a romániai Érmihályfalva Nyíló Akác Néptáncegyüttese gondoskodik. 17 órától folytatódnak a koncertek, fellép az United, az Édes Máté trió, a M. É. Z., valamint az R-Go. Utána kezdődik az utcabál, amely hajnalig tart. Vasárnap a híres szatmári népi ételeket főzik meg és tálalják fel a különböző címekért versengő szakácsok. Fellép a Kaméleon Színjátszókör, az Erdőháti Tánccsoport, a Tepertő Citerazenekar, a 100 Folk Celsius, Janicsák Veca, a Kiyo Kito Taiko japándob-csapat, a Paddy and the Rata, valamint 21.00 órakor zárásként a KFT. Honfoglalás kori jurtát is építenek, lesz ökörsütés, kirakodóvásár, íjász- és kézműves bemutató fa-, szaru- és csontfaragással, ékszeröntéssel, üveggyöngyolvasztással és kovácsolással.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 12. 07:39, hétfő | Belföld
Mávinform: indul a peronépítés Keleti pályaudvaron, módosul a dunántúli távolsági vonalak közlekedési rendje
Hétfőn kezdődik az akadálymentes peron építése a Keleti pályaudvaron, ezért módosul a Keleti pályaudvart érintő dunántúli távolsági vonalak közlekedési rendje, több dunántúli vonat végállomása Kelenföldre kerül át
2026. Január 12. 07:37, hétfő | Belföld
MÁV-csoport: tavaly 179 közösségi közlekedésben dolgozót bántalmaztak
2025-ben 179 alkalommal érte bántalmazás a vasúti és közúti közlekedésben szolgálatot teljesítő dolgozókat - közölte a MÁV-csoport vasárnap közleményben.
2026. Január 12. 07:36, hétfő | Belföld
Kemény fagyokkal indul a hét, majd enyhülés jön
Kedd hajnalban akár mínusz 18 Celsius-fok is lehet, és napközben is fagyni fog.
