Hírek
2016. Október 12. 10:11, szerda |
Helyi sport
Forrás: Martonosi János sajtófőnök
Folytatták menetelésüket a serdülők
Hétvégén játszották az Országos Serdülő Bajnokság alapszakaszának 2. fordulóját. Mócsai Milán és Czibere Zoltán 2003-as csapata ezúttal is elképesztő fölénnyel nyerte meg mindkét mérkőzését az ”A” csoportban.
A fiúk rakéta sebességgel haladnak a Dél-keleti Régió bajnoki címe felé. 2004-es együttesünk is remekül helyt állt, a "B" csoport második helyén végeztek Vas Péter és Varga Zalán tanítványai, a Kobrák.
Eredmények:
Dél-keleti Régió „A” csoport: 1 hely
2016.10.09. Szolnok – 2. forduló
Pityke KSE - Vásárhelyi Rakéták 61-105 (19-18; 19-27; 9-39; 14-21)
Kosársuli: Fulai Bátor 17, Dékány Imre 21, Zsadányi Martin 4, Knyur Soma -, Balogh László 8, Filak László 9/3, Megyesi Dániel 7, Kovács Attila -, Németh Zsombor 2, Kozma Péter 6/6, Bánfi Balázs 27, Pánczél Csongor 4
Mócsai Milán edző: "Kicsit izgultunk az elején, már a bemelegítésnél érződött, hogy nem leszünk a toppon. Sok ziccert kihagytunk.Szerencsére aggódnunk nem kellett, ahogy terveztük, a harmadik negyedben beindítottuk a rakétáinkat. Legközelebb jobban kell dolgoznunk az első félidőben is..."
Kecskeméti Kosárlabda Akadémia - Vásárhelyi Rakéták 48-102 (9-34; 14-25; 8-23; 17-20)
Kosársuli: Fulai Bátor 18, Dékány Imre 20, Zsadányi Martin -, Knyur Soma -, Balogh László 7, Filak László 4, Megyesi Dániel 12, Kovács Attila -, Németh Zsombor 4, Kozma Péter 4, Bánfi Balázs 19, Pánczél Csongor 14
Mócsai Milán edző: " Ezen a hévégén a letámadást kicsit háttérbe szorítottuk, most az indítás és a figuratív játékot tettük előtérbe. Örülök, hogy működtek a megbeszélt elemek.Muszáj gratulálnom a játékosaimnak, mert remek hozzáállással dolgoznak az edzéseken, csak így tovább, és gyerünk előre!”
2016.10.08. Hódmezővásárhely
U14 II. forduló – „B” csoport: 2. hely

Szedeák „A” – Vásárhelyi Kobrák 69-58 (31-16, 10-15, 20-10, 8-17)
Kosársuli: Ságodi 21, Nánási 2, Kiss T. 8, Bősz 2, Karsai 6, Molnár 0, Vojnics 17, Csizmadia 1, Bereczki 0, Kiss B. 0, Mihály 0, Szenti 2.
Vas Péter edző: „A Szedeák szépen használta ki a magasságbeli fölényt, megérdemelten nyertek. Gratulálok nekik. A fiaim mindent megtettek, hogy jó ellenfele legyünk a szegedi csapatnak.”
Vásárhelyi Kobrák – Békéscsabai KK 78–72 (14-26, 19-14, 21-18, 24-14)
Kosársuli: Ságodi 27, Nánási 2, Kiss T. 14, Bősz 5, Karsai 10, Molnár 2, Vojnics 14, Csizmadia 4, Bereczki 0, Szántó. 0, Mihály 0, Szenti 0.
Vas Péter edző: „Gratulálok a csapatnak, ügyesen játszottak. Nem adták fel a meccset, és a végén fordítani tudtak. Szép teljesítmény egy fiatal gárdával a B csoportban bentmaradni.”
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 03. 07:22, kedd | Külföld
Donald Trump: India beleegyezett, hogy leállítja az orosz kőolaj vásárlását
Donald Trump amerikai elnök szerint India miniszterelnöke hétfői telefonbeszélgetésük során beleegyezett az orosz kőolaj vásárlásának leállításába, és helyette több energiahordozót szerez be az Egyesült Államokból.
