Egyre gyakrabban tapasztalni szerte a világon mindenütt, hogy megfelelő fizetség ellenében a kígyózó sorok elejére lehet jutni, vagy egyszerűen meg lehet kerülni azokat. Egyesek szerint mindezt a sorban állás iránti utálat gerjesztette piaci rés hozta létre, mások szerint viszont a dolog igencsak ellentétben áll a méltányosságról és az egyenlőségről vallott elvekkel.

Akik büszkék a szerpentinre

Az Egyesült Államokban egészen a közelmúltig a "szerpentin-sor" számított a követendő normának - és az érintett cégek büszkék is voltak azok megvalósítására.
A New York-i Chemical Bank azt állítja, hogy a pénzintézet előterében elsőként ők alkalmazták ezt a terelőkorlátos módszert. A Wendy's ugyancsak magáénak követeli az elsőség büszke címét: ők a gyorséttermi kígyózó sor szabályozására alakították ki a megoldást - nyilatkozta Richard Larson, az Massachusettsi Műszaki Egyetemen a sorban állás elméletét kutató tudós a BBC hírszolgálatának.
A modell pedig működik, hiszen a legtöbb társadalom tagjai egyetértenek abban, hogy annak kell először sorra kerülnie valamilyen szolgáltatás igénybe vételekor, aki a leghosszabb ideje várakozik - tette hozzá.
De ma már az Egyesült Államokban is sokan állnak be egy új típusú sorba: az úgynevezett prioritási sorban bizonyos emberek azért részesülnek előnyben, mert fizetnek érte.

Elsőnek lenni a gép fedélzetén

Az amerikai repülőtereken ma már mindenhol feltűnnek ezek a prioritási sorok - a check-in pultnál, a biztonsági ellenőrzésénél és a kapuknál. Számos légitársaság már annak megfelelő sorrendben engedi a gép fedélzetére szállni az utasokat, amennyit a jegyükért fizettek.
Akárcsak a Ryanair Európában: a diszkont légitársaság modellje közutálatnak örvend ugyan, viszont roppant sikeres. Külön kell fizetni azért, hogy elsőként szállhasson fel valaki a gépre vagy, hogy a kiválasztott ülésen foglalhasson helyet. Morgolódik mindenki - de az egyébként alacsony jegyáraknak köszönhetően özönlenek az utasok.
Ugyanakkor az amerikai hétköznapi élet számos más területén is megjelentek ezek a prioritási sorok - az autópályáktól az élményparkokig.

Élménypark: a megfizethető kiváltságok rendszere

Utóbbiak közül az atlantai Six Flags White Water 2011-ben vezette be a megvásárolható kiváltságok rendszerét. Egyes látogatók egyszerűen beállnak a sorba, hogy valamelyik extrém csúszdáról a hűsítő vízbe csobbanhassanak. Akik viszont megvásárolják a - rádiófrekvenciás azonosítási technológiát alkalmazó - zöld-arany csuklópántokat, nyugodtan úszkálhatnak a medencében, vagy falatozhatnak a büfében: időben megérkezik a figyelmeztetés, hogy sorban állás nélkül mehetnek a csúszdához.
Azok, akik még ennél is többet - nagyjából a belépőjegy árának kétszeresét - hajlandóak fizetni, csillogó arany karkötőt kapnak: ennek birtokában felére csökken a várakozási idejük. A működtető cég szerint a kezdeményezés olyan hatalmas sikert aratott, hogy rendszerüket az összes amerikai vízi park átveszi.
Elég ugyanakkor csak elvegyülni a tömegben, és azt látni, hogy tizenéves lányok egyik csoportja gyanakodva méregeti az arany karkötőt viselő másik lánycsapatot. Érződik, hogy a dolog az amerikai társadalmon belüli polarizálódás kényes politikai kérdését veti fel. Valóban jó ötlet az első és másodosztályú állampolgárok rendszerének kialakítása?

Araszolgatás helyett hasítani az autópályán

A prioritási sorban állási rendszer már a közszférában is megjelent. Sokan, akik autóval tartanak a Six Flags White Water felé, az I-85-ös autópályán közelítik meg. 2011 októberében az atlantai illetékesek egy kiváltságos sávot hoztak létre ezen az autópályán, és a forgalomtól függ, hogy mennyit kell fizetni a kiemelt sáv használatáért a gépkocsivezetőknek.
A rendszer kritikusai egyszerűen csak "Lexus-sávoknak" hívják ezeket, azt állítva, hogy előnyeit csak azok a gazdagok élvezhetik, akik ilyen drága autókat engedhetnek meg maguknak. Eltekintve a sávok használatának kifejezett költségeitől, némelyik járművezetőt az is bosszantja, hogy a fizetős sávok miatt éppen azok a sávok szűnnek meg, amelyikben eddig a két vagy több utast szállító járművek közlekedhettek.
Georgia állam közlekedési hatósága védelmébe vette az expressz sávokat - azt állítván, hogy ők a választás szabadságát ajánlják fel a frusztrált atlantai járművezetők számára.
Vannak olyan ingázók is, akik értékelik a rendszer előnyeit. "Szeretem, hogy elhúzhatok ezek mellett az őrült emberek mellett - mondja a tervező grafikusként dolgozó Clint Keener. - Idejében, frissen, stressz nélkül érkezem dolgozni. Számomra a megtakarított idő megéri azt a pénzt, amibe a gyors haladás kerül.
Georgia állam egyik szenátora, Curt Thompson "un-American"-nek nevezi a rendszer híveit. "Mindez nem a közlekedési viszonyok javítását célozza - jelentette ki -, csupán arról szól, hogy előnyös lehetőséget kínál azok számára, akik ezt megengedhetik maguknak. Ami ezáltal létrejön, azt én az irigység politikájának nevezem: ez választja el egymástól a gazdagokat és a nincsteleneket. Pedig mindig büszkék voltunk arra, hogy nálunk nem létezik ilyen rétegződés. Alapító atyáink fejében soha meg nem fordult volna a "vannak egyenlőbbek" gondolata. Ilyesmi nincs sem az alkotmányban, sem az alkotmánymódosításokban, sem a függetlenségi nyilatkozatban." - fogalmazott indulatosan a BBC megkeresésére.

Robin Hood a főiskolán?

A prioritási sorok rendszerének mentalitása az amerikai egyetemi rendszeren belül is megjelent.
A kaliforniai állami főiskolák generációkon át könnyítették meg az alacsony jövedelmű hallgatók bejutását a felsőoktatásba. A költségvetési megszorítások miatt azonban néhány főiskola arra kényszerült, hogy csökkentse a számukra indított osztályok számát - bejutni pedig csak nagyon trükkös módon lehet.
Egy Santa Monica-i főiskola folyosóin tömegével találkozni olyan - ücsörgő vagy ácsorgó - diákokkal, akik abban reménykednek, hogy a túljelentkezés ellenére valahogyan mégis helyet kaphatnak az áhított osztályban.
"Az osztályok létszáma teljesen fel van töltve, 100 százalékos a telítettség. És ez őrjítő számunkra, mert mindig büszkék voltunk arra, hogy tudjuk fogadni a jelentkezőket" - fakadt ki a főiskolát vezető Chui Tsang, aki kétségbeesett erőfeszítéseket tett azért, hogy bővítse a lehetőségeket, e célra tavaly tavasszal Advance Your Dreams címen hozott létre programot.
Tsang terve lehetővé tenné a diákok számára, hogy a garantált bekerülésért akár négyszeres díjat fizessenek, az ebből származó bevételt pedig extra osztályok indítására lehetne fordítani. "Ez egyfajta Robin Hood-rendszer. Azok, akik megengedhetik maguknak, hogy egy kicsit többet fizessenek, azokat támogathatják, akik nem engedhetik meg maguknak ugyanezt az összeget" - magyarázza.
De ezzel nem minden diák ért egyet. Harrison Wills, a diákszövetség elnöke állítja: a javaslat valójában hátrányosan érintené a szegényebb diákokat, hiszen az "olcsóbb" osztályok elkülönülnének azoktól, amelyekbe a többet fizető hallgatók kerülnének.
Az Advance Your Dreams program körüli nyugtalanság zabolátlan tiltakozásokhoz vezetett az iskolafenntartói gyűlésen is, a campus rendőrségének paprika-spray-t is be kellett vetnie az indulatok megfékezéséhez. A rektor ekkor elrendelte, hogy a főiskola függessze fel a vitatott program végrehajtását.
Tsang azonban nem adta fel, és bízik abban, hogy egy későbbi időpontban bevezetheti. Mint mondja, számára még mindig érthetetlen a felháborodás. "A választás szabadsága alapvető jog az Egyesült Államokban - szögezte le. - A mostani rendszerben viszont éppen az az őrjítő, hogy hiába van pénz a szabad választás előmozdításához, nincs rá mód, mert az úgymond nem lenne fair".
Az amerikaiakban mélyen gyökerező hit a piac tisztelete, és mivel a prioritási sorok bevételt generálnak, egyáltalán nem meglepő, hogy az állami szektorban is felmerül a létjogosultságuk.
Viszont az olyan hagyományos amerikai értékekkel, mint a tisztesség és az esélyegyenlőség, vajon összeegyeztethető-e, hogy valaki pénzért vásárolja meg a helyét a sor elejére? És vajon mi történik akkor, amikor azok, akik többet fizetnek, többet is akarnak majd kapni a pénzükért?