Városlista
2025. szeptember 10, szerda - Nikolett, Hunor

Hírek

2013. Január 24. 12:09, csütörtök | Belföld
Forrás: MTI

Fidesz: hiteltelen Bajnai oktatáspolitikai nyilatkozata

Fidesz: hiteltelen Bajnai oktatáspolitikai nyilatkozata

Hiteltelennek tartja a parlament oktatási bizottságának fideszes alelnöke Bajnai Gordon volt miniszterelnök szavait az oktatáspolitikáról, Pósán László szerint ugyanis a Bajnai-kabinet idején gyakorlatilag nem is volt oktatáspolitika.

Bajnai Gordon, a Haza és Haladás Egyesület elnöke, az Együtt 2014 társalapítója csütörtöki sajtótájékoztatóján azt mondta, az Orbán-kormány oktatáspolitikája több évtizedre zárhatja ki Magyarországot a fejlődésből, ezért 2014-től gyökeres változásokat kell végrehajtani.
Pósán László, a Fidesz szakpolitikusa az MTI-nek reagálva hiteltelennek nevezte "ezt a nagy beharangozást", mert szerinte Bajnai Gordon kormányzása alatt még a látszatra sem adtak, oktatáspolitika összességében nem is létezett, az intézmények magukra voltak hagyva.
Az akkori kabinet - folytatta - nagyságrendileg százmilliárd forintot vont ki az oktatásügyből, ami iskolabezárásokhoz vezetett. Ismertetése szerint körülbelül háromezer iskolát érintettek az összevonások, illetve a bezárások, amelyek miatt sok pedagógust is elküldtek. Aki pedig maradt, annak azzal kellett szembesülnie, hogy megszűnt a 13. havi bére és a továbbképzési támogatása is.
Pósán László a problémák között említette továbbá, hogy munkaerő-piaci érték nélküli végzettséggel kerültek ki - és ennek hatásaként kerülnek ki még mind a mai napig - hallgatók a felsőoktatásból.
Az oktatási bizottság fideszes alelnöke szerint az általános iskolák követelményrendszere is szinte teljes egészében hiányzott, amit az alsó tagozaton való osztályozás lehetőségének kérdésével példázott. Álláspontja szerint ugyanis ez nem is lehet kérdés, igenis kell osztályozni, az iskolákat pedig nem szabad "öncélú liberális kísérleti telepekké" tenni.
Szavait azzal zárta, hogy az iskolák állami fenntartásba kerülésével és a pedagógusjuttatások egységesítésével végre megvalósul az azonos munkáért azonos bér elve is.

Címkék: Pártok-Fidesz

Ezek érdekelhetnek még

2025. Szeptember 10. 07:35, szerda | Belföld

Ennyit nőttek az árak a KSH szerint

2025. augusztusban a fogyasztói árak átlagosan 4,3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Júliushoz viszonyítva átlagosan nem változtak az árak - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

2025. Szeptember 10. 07:34, szerda | Belföld

Szijjártó Péter: Magyarország hosszú távú földgázvásárlási szerződést írt alá a Shell-lel

Magyarország hosszú távú földgázvásárlási szerződést ír alá a Shell energiaipari konszernnel, ami a már meglévő energiaforrások megőrzése mellett lehetővé fogja tenni újak bevonását is hazánk ellátásába

2025. Szeptember 10. 07:31, szerda | Belföld

Böröndi Gábor: Magyarországon zajlik a legösszetettebb katonai művelet, az Adaptive Hussars 2025

A NATO-tagállamok közül jelenleg Magyarországon zajlik a legnagyobb és legösszetettebb katonai művelet, az Adaptive Hussars 2025 (ADHU25) - mondta a Honvéd Vezérkar főnöke a Bács-Kiskun vármegyei Fajszon kedden.

2025. Szeptember 10. 07:00, szerda | Belföld

Rekordszámú e-rollerbaleset a nyári hónapokban – minden ötödik gyermek fejsérüléssel került a Bethesda Gyermekkórházba

A Bethesda Gyermekkórházban idén március és szeptember között 202 gyermeket kellett ellátni elektromos rollerrel összefüggő baleset miatt.