Hírek
2020. Szeptember 16. 16:37, szerda |
Helyi
Forrás: Arany-Tóth Attila közönségkapcsolati munkatárs Emlékpont
Fémdetektor, sárkányok és a szecesszió

Hétvégi bepillantás a kultúra kulisszái mögé
A hétvégén Tornyai János Múzeumban, az Alföldi Galériában és a csomorkányi templomromnál szervezett programokkal csatlakozik Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város és múzeuma a Kulturális Örökség Napjai rendezvénysorozatához. A két nap programját sajtótájékoztatón ismertette Kis Andrea alpolgármester és Miklós Péter múzeumigazgató.
– A Kulturális Örökség Napjai az Európai Örökség magyarországi eseménysorozata – mondta el Kis Andrea, hozzátéve, hogy a város az idén azért is csatlakozott a programhoz, mivel a nyár elején a pandémiás helyzet miatt nem kerülhetett sor a sokak által kedvelt Múzeumok Éjszakájára, viszont fontosnak tartották, hogy a három helyszín kulturális értékeivel a látogatók ne csak a megszokott időben és körülmények között találkozhassanak. Az alpolgármester hangsúlyozta: a hétvégén a résztvevők az intézmények olyan részeibe is bepillanthatnak, amelyek a szokásos nyitva tartási napokon nem látogathatók. A rendezvényen ingyenes a részvétel, de előzetes regisztrációhoz kötött, s kérik a látogatókat a járványügyi rendelkezések, így a távolságtartás, a maszkviselés és a kézfertőtlenítés betartására.
– Szeptember 19-én, szombaton 17 és 19 órakor is indul körséta a Tornyai János Múzeumban – mondta el a programokat ismertetve Miklós Péter igazgató. A látogatók a 2012-ben megújult múzeumépületet és annak történetét is megismerhetik Bernátsky Ferenc helytörténész vezetésével, s bepillanthatnak a múzeumi raktárakba is. Az este fél hatkor kezdődő, Betekintés a régészet kulisszái mögé című interaktív foglalkozáson a résztvevők a múlt héten megnyílt Építés alatt című kiállításon nemcsak közelről nézhetik meg a régészeti tárgyakat, de kézbe is vehetik azokat, s megtudhatják, mi történik a régészek műhelyében.
A fél hétkor kezdődő, a Ha Kiss Lajos sárkányai és a szecesszió találkoznak... című kézműves foglalkozáson a gyerekek papírsárkányt készíthetnek a múzeum első igazgatója, Kiss Lajos által gyűjtött minták nyomán, amelyeket a szerdán nyíló, A hódmezővásárhelyi népi szecessziós kerámia című kiállításban látható motívumokkal díszíthetnek, míg fél nyolctól a Századfordulós Vásárhely, ahogyan Kiss Lajos látta címmel Terendi Viktória néprajzkutató tart előadást a vásárhelyi középületekről és a népi építészet jellegzetességeiről.
Harmincöt éve nyílt meg az egykori ógimnázium épületében az Alföldi Galéria, amelynek emeleti termeiben Az Alföld művészete - kezdetektől napjainkig című tárlat látható. A Kossuth téri kiállítóhelyen a 18 órakor kezdődő program látogatói Képiró Ágnes művészettörténésztől a galéria történetéről és az itt látható művekről is szerezhetnek információkat. Másnap, szombaton 9 órától pedig a csomorkányi templomromnál Béres Mária régész mesél az egykori mezőváros történetéről és a helyszínen végzett feltárásokról, s itt a résztvevők kipróbálhatják a fémdetektor használatát is.
Az egyes programokon a részvétel ingyenes, de a létszámkorlát betartása miatt regisztrációhoz kötött, regisztrálni az alábbi címen lehet:
https://docs.google.com/forms/d/1Z_5TuUHgatXjy_UheJMjTnMT3zXTAxYsnue3tVTP-BE
Ezek érdekelhetnek még
2025. Január 07. 08:10, kedd | Helyi
131 autóbuszt vásárol a MÁV
Dízelüzemű és hidrogénmeghajtású buszok beszerzésével folytatja idén a járműfiatalítási programját a MÁV-csoport - közölte a társaság hétfőn az MTI-vel.
2025. Február 10. 08:08, hétfő | Életmód
Róma után Debrecenben látható az Eredet című kiállítás
Róma után Magyarországon először Debrecenben, a Modern és Kortárs Művészeti Központban (MODEM) látható szombattól az Eredet című kiállítás, amely 12 kortárs magyar művész Mózes öt könyvéről szóló alkotásait mutatja be.
2025. Február 10. 08:07, hétfő | Külföld
Nem erősítette meg és nem is cáfolta a Kreml az orosz-amerikai elnöki telefonbeszélgetésről szóló bejelentést
Nem erősítette meg és nem is cáfolta a Vlagyimir Putyin orosz és Donald Trump amerikai elnök közötti telefonbeszélgetésről szóló bejelentést vasárnap újságíróknak nyilatkozva Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő.