Hírek
2018. Május 17. 15:30, csütörtök |
Helyi
Forrás: Arany-Tóth Attila közönségkapcsolati munkatárs Emlékpont
Felvidéki magyar egyetemisták az Emlékpontban
A felvidéki komáromi Selye János Egyetem Tanárképző Karának másodéves biológia szakos hallgatói keresték fel szerdán a hódmezővásárhelyi Emlékpontot.
A Makovecz-ösztöndíj keretében magyarországi látogatáson lévő csoport a Szegedi Tudományegyetemmel karöltve szervezte meg a közel húsz egyetemista terepgyakrolatát – mondta el a csoportot vezető Nagy Melinda dékánhelyette.
Szlovákiai egyik legfiatalabb felsőoktatási intézménye, a Selye János Egyetem magyar nyelven szervez képzést közel kétezer hallgatójának. A Makovecz-ösztöndíja korábbi években csak egyéni terepgyakorlatok számára biztosított lehetőséget, ez az év az első, hogy a kar valamennyi másodéves biológia szakos hallgatója együtt teljesítse a feladatot, mégpedig anyaországi helyszínen.
Az egyetem csoportja Szegeden felkereste a fűvészkertet és a vadasparkot, míg Hódmezővásárhely régiójában a mártélyi holtág területén tettek látogatást. Itt a hallgatók megfigyelték az elmúlt évtizedekben folytatott mezőgazdasági tevékenységnek az élő környezetre gyakorolt hatását, az őshonos növények mellett megjelent invazív növényfajok megjelenését. A csoport látogatása csütörtökön Szerbiában, Szabadkán ér véget és útba ejtik a palicsi tavat is.
A program szervezésekor fontosnak tartotta az egyetem, hogy ne csak a természettel, hanem a térség történelmével is megismerkedjenek a hallgatók – indokolta a dékánhelyettes asszony az Emlékpontban történt látogatást, hozzátéve, hogy Hódmezővásárhely 1945 és 1990 közötti történetének számos eseménye hasonló módon történt meg a határ szlovákiai oldalán is.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Február 03. 07:22, kedd | Külföld
Donald Trump: India beleegyezett, hogy leállítja az orosz kőolaj vásárlását
Donald Trump amerikai elnök szerint India miniszterelnöke hétfői telefonbeszélgetésük során beleegyezett az orosz kőolaj vásárlásának leállításába, és helyette több energiahordozót szerez be az Egyesült Államokból.
