Városlista
2025. december 24, szerda - Ádám, Éva

Hírek

2019. Március 25. 11:56, hétfő | Helyi
Forrás: Arany-Tóth Attila közönségkapcsolati munkatárs Emlékpont

Feltárul Csomorkány és a középkor világa

Feltárul Csomorkány és a középkor világa

Régészeti munkára várja az önkénteseket a Tornyai-múzeum

A középkori mezőváros, a török által 1595-ben elpusztított Csomorkány területének régészeti bejárására vállalkozott a Tornyai János Múzeum. A Hódmezővásárhelytől 19 kilométerre fekvő, a legtöbbek által a megmaradt templomromról ismert település négy négyzetkilométeres területén végeznek kutatást a múzeum szakemberei, akik önkénteseknek is lehetőséget biztosítanak bekapcsolódni a régészeti munkába.

A terepmunkát irányító Béres Mária régész kijelentette: Magyarországon ilyen méretű, egy mezőváros belső szerkezetét feltáró topográfiai munka csak a Szekszárdhoz közeli Ete település esetében volt, emiatt is különleges a vásárhelyi közgyűjtemény vállalkozása. A gyűjtést az teszi lehetővé, hogy a település pusztulását követően nem történt újabb építkezés, így hozzáférhetőek az őskori, Árpád- és középkori felszíni leletek.

A húsz méteres oldalú négyzetekre osztott területen a múzeum szakemberei az önkéntesekkel összegyűjtött edénytöredékeket és más maradványokat becsomagolják, dokumentálják, s az ebből szerzett adatokból nemcsak a teljes település, hanem az ott lévő egyes ingatlanok és azok lakóinak történetére is igyekeznek következtetni.

Csomorkány gazdag településnek számított, erről a Hunyadi-uradalomhoz tartozó terület egykori tulajdonosa, maga Szilágyi Erzsébet is írt. De ezt erősítik a már megtalált maradványok is. Csomorkány bekapcsolódott az európai marhakereskedelembe, szállítottak innen állatokat Észak-Itáliába, Sziléziába és Dél-Németországba is, amelyet az ezekről a területekről származó, elegáns sómázas korsók, losticei poharak eddig megtalált töredékei is igazolnak.

A régészeti munkában részt venni kívánó önkéntesek a csomorkany.tjm@gmail.com internetes címen nevük , család esetén gyerekek száma, életkora, valamint telefonos elérhetőségük megadásával vehetik fel a kapcsolatot a múzeum munkatársaival, hogy egyeztessenek a március 30-án és 31-én tervezett közös munkáról. Ennek során az önkéntesek egy-egy parcellában önállóan végezhetnek kutatást, s gyűjthetnek leleteket a múzeum számára a régészek irányításával.

Ezek érdekelhetnek még

2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi

Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására

A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést

2025. December 24. 10:29, szerda | Belföld

Meteorológia: síkvidéken kicsi az esély a fehér karácsonyra

Síkvidéken kicsi az esély a megmaradó hóra szenteste, de a nyugati, délnyugati tájakon lehet vékony, olvadó hóréteg, míg a dunántúli hegyekben akár vastagabb hótakaró is kialakulhat.

2025. December 24. 10:29, szerda | Életmód

XIV. Leó pápa legalább egynapos tűzszünetet sürgetett az ukrajnai harctéren

Ismételt felhívást intézek az összes jó szándékú emberhez: legalább a Megváltó születése napján tartsanak egy nap békét, a béke napja legyen az egész világon

2025. December 24. 10:28, szerda | Belföld

Erdő Péter: legalább a Kisjézus jászola körül próbáljuk megérteni egymást!

A békesség, amit Jézus születése hoz Isten és ember között, békét kell hozzon ember és ember között is