Hírek
2020. November 16. 16:32, hétfő |
Helyi
Forrás: MÁV Magyar Államvasutak Zrt. Kommunikációs Igazgatóság
Fél évszázados rejtett hibákra derült fény a Nyugati tetőszerkezetének felújításakor
Nyáron a színvonalat és komfortot javító korszerűsítéseket is végez a MÁV
A 143 éves Nyugati pályaudvar tetőszerkezetének felújítása a világjárvány ellenére folyamatosan zajlik. Ahogyan a nagyon öreg építmények felújításnál jellemző, a kivitelezés részeként, a bontások során most is a felszínre kerültek olyan azonnali beavatkozást igénylő rendellenességek, amik a közel ötven évvel ezelőtti utolsó felújítás óta rejtve voltak. Az örökségvédelem alatt álló épület most feltárt valós állapota miatt előre nem látható pót- és többletmunkákat kellett elrendelni. Emellett jövő nyáron a MÁV felújításokat is végez a csarnokban, amely így komfortosabb, színvonalasabb környezetet biztosít majd az utazóközönség számára a 2021. nyár végére várható újranyitáskor. A teljes tetőszerkezet felújításának 2022. második negyedévig tervezett véghatárideje nem módosul.
A Nyugati tetőfelújítása során láthatóvá váltak olyan szerkezeti repedések, valamint a csapadékot levezető csatornák súlyos korrodálódásai, amelyek miatt akadálytalanul áztak a falak. Azok foltszerű javítása nem jelentene tartós megoldást, ezért az örökségvédelmi szervezettel egyeztetett módon a belső falazatot teljes, 1210 négyzetméteres területen felújíttatja a vasúttársaság. A rejtett műszaki rendellenességek között jelentkezett egy további, örökségvédelmi szempontból is mérvadó probléma: a belső lábazati kövek annyira erodáltak, hogy már nem javíthatók, ezért teljes felújításra kerül sor 280 négyzetméteren – az örökségvédelmi hatósággal egyeztetett módon. A csapadékvíz a nyílászárókat is tönkretette, emiatt 75 ablak, ajtó felújítására is sort kell keríteni. Azokat felújítás során újra az eredeti barna színre festik az örökségvédelmi egyeztetések eredményeképpen.
A csarnok felújításán túl, a MÁV 2021. június 19. és július 17. között további korszerűsítéseket, felújításokat végez, hogy színvonalasabb, komfortosabb, tisztább környezet és modernebb utastájékoztató-rendszer fogadja az utazóközönséget az újranyitáskor. Hasonlóan a Keletiben tavaly elvégzett korszerűsítéshez, a csarnokban új utastájékoztató ledfal épül és az információs táblákat is egységesítik. A peront újraaszfaltozzák; a sérült vagy hiányzó üvegeket pótolják; a felületeket graffiti-mentesítik. Új és felújított, egységes kinézetű padokat, peronbútorokat helyeznek ki. Javítják a márvány- és kőburkolatokat, mellvédeket, lépcsőkorlátokat. A Teréz körút felől rámpa segítségével akadálymentesen lesznek megközelíthetők a pénztárak; a MÁV-START pedig 2021-ben összesen 27 jegykiadó automatát telepít a pályaudvarra. A pálya- és a felsővezeték-hálózaton is végeznek karbantartásokat, korszerűsítéseket. A perontetők fedését és csapadékvíz-csatornáit is cserélni fogják.
Ezen korszerűsítési munkák és a tetőszerkezet felújítása során felmerült többletfeladatok időigénye miatt a Nyugati pályaudvar csarnokát 2021 nyarának végén vehetik újra birtokba az utasok. Az utascsarnok meghosszabbított lezárása idején, december 13-tól érvényes új menetrendek, valamint az utastájékoztatási hirdetmények kialakítása folyamatban van, és várhatóan november végétől elérhetők lesznek a www.mav.hu/nyugati oldalon.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 04. 07:20, csütörtök | Sport
Női kézilabda-vb - Kulcsfontosságú két pontot gyűjtött a románok ellen a magyar válogatott
2025. December 04. 07:19, csütörtök | Sport
Felavatták Bozsik József egész alakos bronzszobrát
Ünnepélyes keretek között felavatták az Aranycsapat legendás labdarúgója, Bozsik József egész alakos bronzszobrát a Budapest Honvéd róla elnevezett stadionja előtt.
2025. December 04. 07:18, csütörtök | Külföld
NATO-főtitkár- Oroszország egyre vakmerőbb
Oroszország egyre vakmerőbb viselkedést tanúsít a NATO-val szemben, megsérti a szövetséges országok légterét, kibertámadásokat hajt végre, és kémkedésre használ hajókat a tagállamok tengeri infrastruktúrájának feltérképezésére
2025. December 04. 07:17, csütörtök | Belföld
A jövő év március-áprilisában kezdik a sorozatgyártást a CATL debreceni akkumulátorgyárában
Jövőre, az engedélyektől függően várhatóan márciusban vagy áprilisban megkezdődik a sorozatgyártás a CATL debreceni akkumulátorgyárában
