Hírek
2016. Augusztus 19. 11:36, péntek |
Helyi
Forrás: Török Anita sajtóreferens
Fejér Csaba festőművészre emlékeznek Hódmezővásárhelyen

A 80 éve született Fejér Csaba (1936-2002) festőművész, a vásárhelyi festőiskola kiemelkedő alakja előtt tiszteleg Hódmezővásárhely.
A mintegy másfél száz alkotást felvonultató kiállítást Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter, a térség országgyűlési képviselője nyitja meg augusztus 21-én, vasárnap 11 órakor a Tornyai János Múzeumban.
„Életem lényege a szabadság volt, és azt egy pillanatra sem veszítettem el” – vallotta az 1936-ban Karcagon született, de vásárhelyi családból származó, majd a dél-alföldi városban véglegesen letelepedő festőművész. Fejér Csaba 1954-1959 között a Magyar Iparművészeti Főiskola díszítőfestő szakán tanult. Mesterei Z. Gács György és Rákosi Zoltán voltak. 1956 októberében főiskolásként a forradalom mellé állt; a Széna-térre, a híres Szabó bácsi osztagába került. November 4-én, amikor a szovjet tankok megtámadták a fővárost, Szabó bácsi elzavarta a „gyerekeket”. Iskolai tanulmányait követően erősen kötődött Hódmezővásárhelyhez (1965-től haláláig itt élt), az alföldi tájhoz és az itt élő emberekhez. "A Magyar Alföld hordozza a lelkivilágot. Azon a síkságon nekem kell megteremteni a motívumot. A vásárhelyiség abból áll, hogy az ország legjelentősebb festői itt valamiképpen jól érezték magukat" – fogalmazta meg művészi hitvallásában.
A vásárhelyi iskola második nemzedékének prominens képviselőjeként – akit életében szakmai részről inkább az elhallgattatás jellemzett ‑ fontos szerepet játszott a hatvanas-hetvenes években sorsfordulójához érkezett paraszti világ megörökítésében. Képeit a szürkék és a barnák különleges színgazdagsága határozza meg. Fejér Csaba fél évszázados pályáját egy kettősség jellemezte: a közönség valósággal a mennyekbe emelete, műveit nemcsak a gyűjtők, hanem minden magára valamit adó vásárhelyi vásárolta. Az érdeklődők sorban álltak állványa előtt, és még félszáraz állapotban megvették képeit. A szakma azonban, főként a hetvenes évektől kezdve, kivetette magából. Mint „fekete bárányról” bűn volt írni és a Vásárhelyi Őszi Tárlat fődíján (1966) kívül más jelentős elismerésben nem részesült. „Tudták, hogy szidni sem lehet, mert úgyis forog a nevem, így kihúzták […] ahonnan csak lehetett. Nagyon büszke vagyok rá, sokkal büszkébb, mintha megemlékeztek volna 2-3 sorban.” – jegyzete meg szakmai mellőzöttségéről egy interjúban.
A Fejér Csaba emlékkiállás vasárnap délelőtti megnyitóján Lázár János miniszter, országgyűlési képviselő mond beszédet a vásárhelyi közgyűjteményben. A vernisszázson Zoltán Péter Bessenyei-díjas klarinétművész és Borsos Annamária Príma- és Péczely-díjas zongora művésztanár közreműködik. A tárlat 2016. szeptember 18-ig látogatható a Tornyai János Múzeumban.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 24. 07:25, csütörtök | Helyi
95 907-en nyertek felvételt a magyar felsőoktatásba
Az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije az idei, 95 907-en nyertek felvételt a sikeres, megújult magyar felsőoktatásba
2025. Július 26. 10:05, szombat | Bulvár
A Magyar Posta tematikus személyes bélyeget bocsátott ki Buzánszky Jenő tiszteletére
A Magyar Posta tematikus személyes bélyeget bocsátott ki Buzánszky Jenő születésének 100. évfordulója alkalmából.
2025. Július 26. 10:01, szombat | Belföld
A Meta beszünteti a politikai hirdetéseket az EU-ban az uniós szabályozás miatt
A többek között a Facebook és az Instagram platformokat üzemeltető META, pénteken bejelentette, hogy októbertől beszünteti a politikai, választási és társadalmi témájú hirdetéseket az Európai Unióban.
2025. Július 26. 09:58, szombat | Belföld
Visit Hungary: már több mint 10 millió turista érkezett az országba
Idén július 23-án lépte túl a vendégek száma a 10 milliót, már most Magyarország népességét meghaladó vendégforgalmat bonyolított a turisztikai szektor - közölte a Visit Hungary az MTI-vel pénteken.