A meggondolatlan ember jó szándékkal is nagy kárt okozhat. Jóhiszeműen azt gondoljuk, valami szépet csinálunk, aztán hogy a végén mi lesz belőle, arról halvány fogalmunk sincs. Ilyen az, amikor egyesek – annak ellenére, hogy mi is minden évben megírjuk, hogy ne tegyék – őzgidákat, nyúlfiakat és madárfiókákat „mentenek”, holott az állatoknak semmi szükségük nincs erre. Az is hasonló, amikor a kutyát póráz nélkül eleresztjük az erdőben, és azt sem tudjuk, merre jár.

Teljesen analóg ezzel a lufik helyzete. A héliummal töltött színes gumiballonok szépen cikáznak felfelé az égbolton. De abba vajon belegondolunk-e, hogy odafent nem angyalkák várják mosolyogva, hogy elkapdossák őket? Nem rendeznek a darvak second-hand lufikból szülinapi partit a felhőkön. Sőt, még csak köddé sem válnak a lufik valahol a sztratoszférában. Sorsuk ennél sokkal profánabb és elszomorítóbb, mintsem ezt elsőre gondolnánk.

Gyakran eregetnek lufit esküvőkön, nem törődve azzal, ezek mit okoznak ott, ahol földet érnek.
Kép: Canva

A lufik mind magasabbra szállva a hőkülönbség következtében veszítenek belső nyomásukból, ráadásul valamennyire szivárog is belőlük a hélium, tehát egyszer csak földet érnek. Csakhogy ilyenkor még van rajtuk madzag, színes szalag. Ez a madaraknak megtetszik, fogják magukat, és elviszik a fészekbe, ahol ez a fiókákra – vagy akár a szülőkre – rátekeredik, és kész is baj. Mielőtt tehát azt hinnénk, hogy a jónak vélt tetteinknek nem lehet borzalmas következménye, legalább egy másodpercre használjuk tekintélyesen barázdált szürkeállományunkat!