Hírek
2020. Május 14. 11:34, csütörtök |
Helyi
Forrás: Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság
Engedély nélkül vitte el a gépkocsit, a rendőrök elfogták
A rendőrök egy órán belül elfogták azt a 36 éves férfit, aki engedély nélkül vitte el egyik ismerőse személyautóját Csongrádon.
Útja során két benzinkútról is fizetés nélkül távozott. Jármű önkényes elvétele miatt kell felelnie.
A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2020. május 12-én 10 óra 37 perckor érkezett bejelentés arról, hogy elvittek egy Mercedes típusú személygépkocsit Csongrádról. A nyomozók azonnal elrendelték a jármű körözését, amit 11 óra 45 perckor Dabas külterületén állítottak meg a helybeli járőrök.
A sofőrt előállították a Csongrádi Rendőrkapitányságra, ahol jármű önkényes elvétele bűntett megalapozott gyanúja miatt indult ellene eljárás. Kihallgatásán elmondta, hogy kocsikázni akart, ezért vitte el ismerőse autóját. Útközben kétszer is megállt tankolni, azonban az üzemanyagért egyik alkalommal sem fizetett, így tulajdon elleni szabálysértés miatt is felelnie kell.
A rendőrök a 36 éves férfit őrizetbe vették és az illetékes ügyészségen előterjesztést tettek letartóztatása indítványozására.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 28. 07:51, csütörtök | Helyi
Bajnokok Ligája - Elindultak a budapesti döntő előkészületei
A Puskás Arénában lezajlott a labdarúgó Bajnokok Ligája budapesti döntőjének előkészületeit beindító első munkaértekezlet.
2025. Augusztus 17. 00:00, vasárnap | Helyi
Vida Beni ismét gokartban!
Augusztus közepén rendezték az RMC Hungary Gokart Országos Bajnokság IV. fordulóját, ezúttal Kecskeméten.
2025. Október 25. 08:48, szombat | Külföld
Kína szélesebb körű gazdasági nyitást ígér a következő ötéves terv időszakában
Kína a következő, 2026 és 2030 közötti ötéves terv időszakában tovább kívánja bővíteni gazdasági nyitását, különösen a szolgáltatási szektorban.
2025. Október 25. 08:48, szombat | Belföld
Az erős szél miatt országosan háromszáz káresethez riasztották a tűzoltókat
A Benjamin elnevezésű ciklon viharos széllel vonul át az országon, kora délutánig országosan háromszáz káresetet számoltak fel a tűzoltók - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság pénteken az MTI-vel.
