Városlista
2025. december 7, vasárnap - Ambrus

Hírek

2012. Július 10. 05:00, kedd | Belföld
Forrás: MTI

Emmi: nemet mondott az ellenzék a tankötelezettség megkövetelésére

Emmi: nemet mondott az ellenzék a tankötelezettség megkövetelésére

A kormány sajnálatosnak tartja, hogy az MSZP, az LMP, a Jobbik és a független képviselők nem támogatták sem az iskolai hiányzások szigorúbbá tételét, sem azt, hogy a fogyatékos, pszichiátriai és szenvedélybeteg, valamint hajléktalan emberek nyitottabb, természetesebb, családiasabb életmódot alakítsanak ki a maguk számára - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) az MTI-vel.

A tárca hétfői közleményében utal arra, hogy az ellenzéki pártok a parlament ülésén nemmel szavaztak az egyes szociális tárgyú és egyéb kapcsolódó törvények módosítására. Az Emmi szerint azzal, hogy az ellenzéki politikusok nemmel szavaztak a törvényre, nemet mondtak arra is, miszerint a tankötelezettség teljesítésének megkövetelése, megszegésének szankcionálása a közösség érdeke is.
Közölték, az iskoláztatási támogatást az állam az adófizetők pénzéből azért fizeti ki, hogy a szülő iskolába járassa gyermekét, az iskolai hiányzás pedig növeli annak a kockázatát, hogy a diákok az általános iskolát sem végzik el. Hozzátették: az állam ingyenesen biztosítja az oktatást, ezenfelül az iskolába járó gyermekek után iskoláztatási támogatást ad a szülőknek. A tárca felvetette: elvárhatja-e az iskoláztatási támogatást az, aki nem járatja iskolába a gyermekét? A tárca közleményében kitért arra is, hogy a fogyatékos személyek számára ápolást-gondozást nyújtó szociális intézményi férőhelyek kiváltásának stratégiájáról és végrehajtásával kapcsolatos kormányzati feladatokról szóló kormányhatározatot 2011 júliusában fogadta el a kormány, és feladatként írta elő, hogy 2012. június 30-ig ki kell dolgozni a támogatott lakhatás szakmai tartalmát, személyi és tárgyi feltételeit. Közölték, a támogatott lakhatás bevezetésével lehetővé válik, hogy az ellátottak a helyi lakossággal azonos életkörülmények és életfeltételek között éljenek, és részt vegyenek a helyi társadalom életében.

Ezek érdekelhetnek még

2025. December 07. 10:12, vasárnap | Belföld

A kényelmi díj eltörlésével több mint félmilliárd forint marad az autósoknál

Szeptember óta az autópálya-matrica online megvásárlása nem kerül többe annál, mintha benzinkúton szereznénk be, a kényelmi díj eltörlésével idén ősszel több mint félmilliárd forint marad az autósoknál

2025. December 06. 08:51, szombat | Belföld

Maruzsa Zoltán: januártól átlagosan tíz százalékkal emelkedik a pedagógusok bére

Januártól átlagosan tíz százalékkal emelkedik a pedagógusok bére - közölte a Belügyminisztérium köznevelési államtitkára pénteken Facebook-oldalán.

2025. December 06. 08:48, szombat | Belföld

Orbán Viktor szerint Magyarországon a háború vesztésre, a vállalkozók győzelemre állnak

Magyarországon a háború vesztésre, a vállalkozók pedig győzelemre állnak - jelentette ki a miniszterelnök pénteken Budapesten.

2025. December 05. 07:33, péntek | Belföld

3,1 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom