Hírek
2015. Január 09. 17:16, péntek |
Helyi
Forrás: Török Anita-sajtóreferens
Emlékezés a Don-kanyar hősi halottaira
A II. világháború keleti-hadszínterén elesettekre emlékeznek január 11-én és 12-én Hódmezővásárhelyen.
A Don-kanyar poklában 72 évvel ezelőtt hősi halált halt honvédek lelki üdvéért a belvárosi katolikus templomban mutatnak be gyászmisét vasárnap este 6 órától. A városi megemlékezésen Miklós Péter történész, az Emlékpont intézményvezetője mond beszédet január 12-én 10 órától a Hősök terén álló második világháborús emlékműnél.
1943. január elején indult a Vörös Hadsereg átfogó támadása a Don-kanyarnál, amelynek következtében odaveszett a magyar 2. hadsereg jelentős része.
A Szentháromság (Belvárosi Római Katolikus) Templomban január 11-én, vasárnap este hat órától gyászmisét celebrál Németh László esperes, plébános. Hétfőn 10 órától megemlékezést és koszorúzást tart Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata a második világháború áldozatainak emlékművénél. A hősi halált halt honvédekre és a munkaszolgálatos áldozatokra Miklós Péter történész, az Emlékpont intézményvezetője emlékezik, imát mond Dudás Ferenc református tábori lelkész.
A rendezvényen közreműködik a Magyar Honvédség 5. Bocskai István Lövészdandár Hódmezővásárhelyi Helyőrségi Zenekara.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Február 04. 16:00, szerda | Belföld
NAV: az Adótraffipax rovatból tájékozódni lehet, hogy hol és milyen típusú ellenőrzések várhatók
2026. Február 04. 14:00, szerda | Kék hírek
Ötmillió forint értékű marihuána
Újabb két feltételezett drogkereskedőt fogtak el a fővárosi nyomozók.
