Városlista
2024. május 7, kedd - Gizella

Hírek

2019. Augusztus 20. 17:19, kedd | Helyi
Forrás: Arany-Tóth Attila közönségkapcsolati munkatárs Emlékpont

Elődeik hagyományait sajátították el

Elődeik hagyományait sajátították el

Két nap a népi bútorfestés jegyében

A Hódmezővásárhelyi Református Újtemplomi Egyházközség és a Szabadkai Városi Múzeum összefogásával valósul meg az az uniós projekt, amelynek köszönhetően a turisztika és a kultúra területén valósít meg eseményeket a két pályázó, akik számára infrastrukturális fejlődést is hoz az Interreg – IPA Magyarország-Szerbia Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében megvalósuló, Közös művészeti örökségünk nyomában című pályázat. Az 586,975 euró uniós támogatással megvalósuló program keretében a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeumban a közgyűjtemény és a Hódmezővásárhelyi Református Újtemplomi Egyházközség együttműködésében megszervezett népi bútorfestőkurzus húsz résztvevője gyakorlati tapasztalatok megszerzése mellet megismerkedhetett történeti és néprajzi kultúrával.

– A kurzus első napján a résztvevők a hódmezővásárhelyi Református Ótemplomban Bernátsky Ferenc, a vásárhelyi múzeum helytörténész-muzeológusának előadásában ismerhették meg a város legrégebbi épületének, az Ótemplom 1732-ben gyulai mesterek által készített, kézzel festett szószékkoronájának, mennyezet- és karzatdeszkáinak, valamint a papok padjának történetét. Az, hogy ma újra ezek ékesítik az Ótemplomot, Tornyai Jánosnak is köszönhető, aki megmentette a festett bútorzat jó néhány darabját az enyészettől. A résztvevőknek a múzeum néprajzi gyűjteményében Terendi Viktória néprajzkutató tartott előadást a vásárhelyi bútorfestés történetéről, akik a kiállított eredeti bútorokon keresztül megismerhették a helyi stílusjegyeket, motívumokat és szimbólumokat is.

– A kurzus második napján a Tornyai János Múzeum restaurátorműhelyében a közgyűjtemény munkatársai, Nagy Nándor főrestaurátor és Molnárné Balázs Zsuzsa restaurátor a régi bútorok helyreállításáról adtak tájékoztatást, majd délután folytatták előző nap megkezdett munkájukat a kurzus alkotói. Sorra teljesedtek ki a tükörrámákra, ládikókra, vagy az óralapokra tervezett motívumok. A foglalkozást vezető Dudás Ildikó népi iparművész a délután folyamán tartott sajtótájékoztatón elmondta, kétrétegű alapozást követően kerültek a virágminták a fenyőből készült tárgyakra. Míg más területeken megjelentek az állati motívumok is, így galambok is kerültek a bútorokra, főként a kelengyeládákra. Vásárhelyen csak virágokat, rózsát és szegfűt alkalmaztak motívumként. A hódmezővásárhelyi Újtemplomi Református Egyházközség lelkésze, Major Istvánné örömét fejezte ki, hogy a kurzus résztvevői között egyaránt jelen vannak a fialok és a felnőttek is, akik a népi bútorfestés hagyományaiban elmélyedve arról is ismereteket szerezhetnek, hogy hogyan éltek őseink.


Az Interreg-IPA Magyarország–Szerbia Határon Átnyúló Együttműködési Programról

Az Interreg–IPA Magyarország–Szerbia Határon Átnyúló Együttműködési Program az Európai Unió 2014-2020 időszakra vonatkozó pénzügyi keretrendszerének előcsatlakozási eszköze (IPA) keretében valósul meg. A résztvevő országok – Magyarország és Szerbia – „közös irányítási rendszerben” végrehajtva a Program különböző szervezetek közötti együttműködési projekteket támogat a magyarországi Csongrád és Bács-Kiskun megyékből és a következő szerbiai területekből álló programtérségben: Nyugat-Bácska, Észak-Bácska, Dél-Bácska, Észak-Bánát, Közép-Bánát, Dél-Bánát és Szerémség.


A Program egy stabil és együttműködő régió kialakítását és a határtérség általános életminőségének javítását támogatja. Lehetővé teszi a két ország szervezetei közötti gazdasági együttműködést, támogatja a közös identitást és a határtérség kulturális és történelmi örökségét, továbbá hozzájárul környezeti fenntarthatóságához és biztonságához.

További információkért látogasson el a www.interreg-ipa-husrb.com weboldalra.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 07. 07:31, kedd | Kék hírek

Kibervédelmi intézet: nagy összegű pénznyereményre hivatkoznak telefonos csalók

Nagy összegű nyeremény ígéretével próbálkoznak telefonos csalók - tudatta a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézete.

2024. Május 07. 07:29, kedd | Belföld

Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat

Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő, 3,6 kilométer hosszú, 8647-es számú utat hétfő délután.

2024. Május 07. 07:29, kedd | Belföld

Szijjártó Péter: az Európai Unió bővítésének felgyorsítása lesz a magyar uniós elnökség egyik legfontosabb célja

Az Európai Unió (EU) bővítésének felgyorsítását nevezte a magyar uniós elnökség egyik legfontosabb céljának a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán hétfő este.

2024. Május 07. 07:25, kedd | Sport

Bemutatták a magyar csapat párizsi olimpiára és paralimpiára tervezett ruhakollekcióit

Bemutatták a magyar csapat párizsi olimpiai és paralimpiai ruhakollekcióit hétfő este a Várkert Bazárban.