Hírek
2017. Május 10. 10:48, szerda |
Helyi
Forrás: MÁV Magyar Államvasutak Zrt. KOMMUNIKÁCIÓS IGAZGATÓSÁG
Együttműködési megállapodást kötött a MÁV-csoport és a Debreceni Egyetem

A közös szakmai és képzési projektektől az alkalmazott kutatásig
Újabb együttműködési megállapodást kötött a MÁV-csoport – ezúttal a Debreceni Egyetemmel. A dokumentum aláírói az egyetem akadémiai tudásának és a vasúttársaság szakmai tapasztalatainak ötvözésével kívánják emelni a hazai műszaki, technológiai és természettudományi képzés színvonalát.
A MÁV-csoport és a Debreceni Egyetem között megkötött együttműködés célja az elméleti és a gyakorlati tudásbázis összekapcsolása, közös képzési és kutatási programok, illetve tudományos események szervezése, szakmai gyakorlóhelyek biztosítása, valamint a kiemelkedő tehetségek egyéni gondozása. E célok megvalósítása érdekében a felek mozgósítják saját szakmai kapcsolatrendszerüket és intenzívebben bekapcsolódnak egymást tevékenységébe is.
A MÁV-csoport szakértői konzultációs lehetőséget biztosítanak az egyetemen tanuló hallgatók számára, illetve részt vesznek az intézetek, tanszékek szakmai háttérmunkájában, jegyzetek összeállításában, tananyagok fejlesztésében, meghívott vendégelőadóként pedig megosztják tapasztalataikat a diákokkal. A Debreceni Egyetem szakemberei a vasúttársaság által kezdeményezett és igényelt témákban külön kutatásokat és módszertani fejlesztéseket végeznek, továbbá közös kutatóműhelyeket hoznak léte. A felsőoktatási intézmény vállalja a MÁV-csoport vállalatainak egyetemen belüli népszerűsítését, ösztöndíjaik, pályakezdőknek szóló állásajánlataik közzétételét is.
Az együttműködésbe a hallgatói önkormányzat is bekapcsolódik: programjain alkalmat ad a vasúttársaság képviselőinek a részvételre, és félévente lehetőséget biztosít a MÁV-csoport vállalatainak a „Karrierpizza” rendezvény megszervezésére, ahol a hallgatók kötetlen formában ismerkedhetnek meg a cég szakembereivel.
A MÁV-csoport eddig a Budapesti Corvinus Egyetemmel, az Óbudai Egyetemmel, a győri Széchenyi István Egyetemmel és a Dunaújvárosi Egyetemmel írt alá együttműködési megállapodást. A MÁV vezetése mindent megtesz azért, hogy a cégcsoport számára hosszú távon is biztosítsa a magasan képzett munkaerő utánpótlását, ezért nyitott hasonló összefogásra más felsőoktatási intézményekkel is.
A mostani megállapodást a Debreceni Egyetem, valamint a vállalatcsoport vezetői is ellátták kézjegyükkel.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 28. 07:51, csütörtök | Helyi
Bajnokok Ligája - Elindultak a budapesti döntő előkészületei
A Puskás Arénában lezajlott a labdarúgó Bajnokok Ligája budapesti döntőjének előkészületeit beindító első munkaértekezlet.
2025. Augusztus 17. 00:00, vasárnap | Helyi
Vida Beni ismét gokartban!
Augusztus közepén rendezték az RMC Hungary Gokart Országos Bajnokság IV. fordulóját, ezúttal Kecskeméten.
2025. Július 24. 07:25, csütörtök | Helyi
95 907-en nyertek felvételt a magyar felsőoktatásba
Az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije az idei, 95 907-en nyertek felvételt a sikeres, megújult magyar felsőoktatásba
2025. Szeptember 08. 15:18, hétfő | PR
Új korszak a PMFC-nél: bemutatkozik Baksa Zsolt, a klub új tulajdonosa
A Pécsi MFC életében új fejezet kezdődik: a csapat többségi tulajdonosa Baksa Zsolt lett, aki nemcsak vállalkozói, hanem sportvezetői tapasztalatokkal is rendelkezik.