Városlista
2025. augusztus 3, vasárnap - Hermina

Hírek

2017. Május 12. 11:25, péntek | Helyi
Forrás: Martonosi János sajtófőnök

EGYENLÍTENE A KOSÁRSULI

EGYENLÍTENE A KOSÁRSULI

Szombaton 18 órakor hazai környezetben vágna vissza a két héttel ezelőtti, igencsak sima vereségért a Vásárhelyi Kosársuli az Agrofeed Széchenyi Egyetem Győri KC-nak.

Az NBI B csoportos bajnokság felsőházában harcoló kék-sárgáknak mindenképpen győzniük kell, ha versenyben akarnak maradni az 5. hely megszerzéséért. A találkozó emiatt igencsak izgalmasnak ígérkezik, de már csak azért is érdemes lesz ellátogatni a Hódtói Sportcsarnokba, mert a szurkolók már csak mindössze kétszer láthatják kedvenceiket ebben a szezonban.

A győriek legutóbb igencsak lehengerlő produkciót mutattak be hazai pályán: gyakorlatilag már a félidőre eldőlt, hogy ki örül a végén. Öt játékosuk is 10 pont fölött dobott, ketten pedig csak épp hogy elmaradtak ettől a teljesítménytől. Leginkább Puszta, Nárai, Baruta és Kovács ficánkolt. Az utolsó periódusban pedig már annak is örülhetett Csaplár-Nagy Ervin, hogy magabiztos vezetésük tudatában az összes játékosukat pályára küldhette.

Az ő semlegesítésükre valami új dolgot kell kitalálnia a vásárhelyieknek, akiknek eddig nem igazán jött ki a lépés a playoff-ban. A bivalyerős Veszprém ellen nem igazán volt esélyük a győzelemre, a Győr otthonában azonban némiképp meglepetés volt a méretes zakó. Ennek ellenére nem kell félteni Utasi Gábor fiait, akik az idényben már többször bizonyították, hogy vert helyzetből is talpra tudnak állni. A vezetőedző szerint most is erre készülnek, az egyenlítés után pedig ismét minden nyitott lesz. Igaz ahhoz, hogy a következő körben az 5. helyért küzdhessenek, a Rába-parti városban kell kiizzadniuk a továbblépést.

A Kosársuli–Győr rangadót tehát 2017. május 13-án szombaton 18 órakor rendezik a Hódtói Sportcsarnokban, ahová a belépés az MMBF Földgáztároló Zrt. jóvoltából továbbra is ingyenes.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Július 24. 07:25, csütörtök | Helyi

95 907-en nyertek felvételt a magyar felsőoktatásba

Az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije az idei, 95 907-en nyertek felvételt a sikeres, megújult magyar felsőoktatásba

2025. Augusztus 03. 08:57, vasárnap | Sport

Magyar Nagydíj - Meglepetésre Leclerc-é az első rajtkocka

Meglepetésre Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője szerezte meg az első rajtkockát a 40. Forma-1-es Magyar Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat az élről.

2025. Augusztus 03. 08:56, vasárnap | Belföld

Orbán Viktor: nem vállalom azt a felelősséget, hogy akár csak egyetlen fiatal is meghaljon Ukrajnáért

Azt a felelősséget, hogy akár csak egyetlen fiatal is meghaljon Ukrajnáért, nem szeretném vállalni, és nem is fogom – jelentette ki a miniszterelnök szombaton Esztergomban az MCC Feszten.

2025. Augusztus 03. 08:55, vasárnap | Belföld

Duna House: az Otthon Start program megmozgatja az ingatlan- és hitelpiacot is

A nyári hónapokra jellemző, visszafogottabb aktivitással telt a július a hazai ingatlanpiacon, az Otthon Start program hatása viszont gyorsan meglátszott az érdeklődések növekedésében - közölte a Duna House pénteken.