Hírek
2014. Április 15. 12:20, kedd |
Helyi sport
Forrás: hlkc.hu
Egy lépéssel távolabb a dobogós reményektől
Az NBII Dél-Kelet csoport női kézilabda bajnokságban szombaton Makón lépett pályára a HLKC.
Nem titkoltan azzal a céllal utaztak megyei riválisunkhoz, hogy pontot szerezve tovább erősítsék pozíciójukat a dobogóért küzdő élbolyban.
Sajnos hamar kiderült, hogy ezen a napon a makói csapat nagyszerűen felkészült ellenük, nem tudták megvalósítani az előre eltervezett játékot. Voltak ugyan a mérkőzésnek szorosabb periódusai, a mérkőzés 50. percében meg is csillant a fordítás esélye, de nem tudtak élni a lehetőséggel. Mindent egybevetve a hazai csapat megérdemelten tartotta otthon a két pontot, hiszen kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott az egész mérkőzésen.
A vereséggel lépéshátrányba kerültek a dobogós helyekért folytatott harcban, de az esély még megmaradt, hiszen csapat kevesebb mérkőzést játszott riválisainál.
NBII Dél-Kelet csoport női felnőtt kézilabda bajnokság
Marosmenti NKSE – Hódmezővásárhelyi LKC 34-29 (19-14)
Játékvezetők: Daru Péter, Fődi Róbert
Versenybíró: Medvegy Péter
MNKSE: Kozserán K. (k), Dani (k), Cseh (k), Szebehelyi 4, Kozserán B. 7, Kovács 5, Fodor, Kürti 3, Práger, Sárkány 10, Matyi 5, Molnár, Méreg, Nagy
Edző: Baunok Bernadett
HLKC: Kothencz – Hegyi V. 2, Németh 5, Hegyi D. 4, Tószegi 7, Sajtos 5, Mészáros 1, Cs: Tóth (k), Molnár (k), Török B. 3, Becsei 1, Blaskovics G. 1, Szabó, Fürcht
Edző: Gaál Adrienn
Gaál Adrienn edző: "Nehéz mérkőzésre számítottunk a jó erőkből álló makóiak ellen, ez be is igazolódott, ezzel együtt nagy bennem a hiányérzet. Jobb egyéni teljesítményekkel, és összeszedettebb csapatjátékkal elkerülhettük volna a vereséget."
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 25. 12:00, szombat | Külföld
Franciaországban több mint 140 ezer embert telepítettek ki az erdőtüzek miatt, az államfő a hadsereg mozgósítását kérte
A Franciaország délnyugati részén pusztító erdőtüzek miatt az elmúlt két napban mintegy 141 ezer embert kellett kitelepíteni a belügyminiszter szerint.
2026. Július 25. 11:00, szombat | Belföld
Vitézy Dávid: jövőre korszerű IC-motorvonatok állnak forgalomba a GYSEV-nél
Jövőre a GYSEV-nél 11 korszerű IC-motorvonat áll forgalomba a Budapest-Győr-Szombathely és a Budapest-Győr-Sopron vonalon - írta a közösségi oldalán pénteken a közlekedési és beruházási miniszter.
2026. Július 25. 09:38, szombat | Belföld
Gajdos László átfogó vizsgálatot rendelt el a hatvanpusztai telepen az állattartási szabályok betartása ügyében
Az élő környezetért felelős miniszter átfogó vizsgálatot rendelt el a Bicske és Hatvanpuszta közötti telepen tartott zebráknál az állattartási körülmények és a szabályok betartása ügyében.
2026. Július 25. 09:37, szombat | Belföld
Kapitány István: a Suzuki 76 milliárdos fejlesztésre készül Esztergomban
A Suzuki 76 milliárd forintos fejlesztésre készül esztergomi gyárában, a beruházás az elektromos járművek és akkumulátorcsomagok gyártását is érinti - közölte a gazdasági és energetikai miniszter pénteken a Facebook-oldalán.
